Kerékpár: Gerrans az idény végén visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 11:28
null
Simon Gerrans az idény végén befejezi pályafutását (Fotó: AFP)
Az országúti kerékpáros Simon Gerrans az idény végén befejezi pályafutását.

 

 

„Habár úgy érzem, fizikailag még mindig magas szinten tudok teljesíteni, a sport iránti szenvedélyem már nem olyan erős. A kerékpározás pedig nagyon kemény sport, amelyet csak teljes szívvel lehet űzni” – mondta kedden a 38 éves bringás.

Gerrans pályafutása során két szakaszt nyert a Tour de France-on, illetve egyike azon hét ausztrálnak, aki viselhette az összetettben élen állónak járó sárga trikót.

A BMC Racing kerekese nyert egy-egy etapot a Giro d'Italián és a Vueltán is, illetve az egyetlen ausztrál, aki két egynapos klasszikuson is diadalmaskodni tudott: a Milánó-San Remo versenyen 2012-ben, Liege-Bastogne-Liege viadalon pedig 2014-ben lett első.

Legfrissebb hírek

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó napján

Kerékpár
3 órája

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
2025.09.11. 18:07

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38

Jay Vine pöttyösben nyerte a szakaszt, Vingegaard visszavette a pirosat a Vueltán

Kerékpár
2025.09.02. 17:31

Kerékpár: Juan Ayuso távozik az UAE-től – hivatalos

Kerékpár
2025.09.01. 20:22

Vingegaard hegyi szólója kevés volt a piros trikóhoz

Kerékpár
2025.08.31. 18:04
Ezek is érdekelhetik