Kerékpár: az idei év legemlékezetesebb pillanatai – videó

Vágólapra másolva!
2022.11.17. 12:52
null
Girmay ünneplése fájdalmasan emlékezetesre sikerült (Fotó: AFP)
November közepén már véget ért az idei országúti kerékpáros idény, így eljött az idő, hogy év eseményeit összegezzük, felidézzük – erre tesz kísérletet az alábbi két és fél perces videó, amelyben a 2022-es év országúti kerékpáros idényének legemlékezetesebb, viccesebb jelentei közül láthatunk számosat.

November közepén már véget ért az idei országúti kerékpáros idény, így eljött az idő, hogy év eseményeit összegezzük, felidézzük – erre tesz kísérletet az alábbi két és fél perces videó, amelyben a 2022-es év országúti kerékpáros idényének legemlékezetesebb, viccesebb jelentei közül láthatunk számosat.

Az olasz körverseny is helyet kapott az összeállításban, felidézhetjük a Girón történt pezsgősdugó-baleseteket – előbb Mathieu van der Poel lőtte magát vállon Visegrádon, majd a 10. szakaszon sporttörténelmi győzelmet arató Biniam Girmay „lőtte ki” kis híján a szemét, fel is kellett adnia a versenyt.

Természetesen nem maradhattak ki a Martonvásári Szent László Völgye Lovas Hagyományőrző Egyesület huszárai sem, akik a Giro legkreatívabb szurkolói alkotásának díját is bezsebelték az első napon bemutatott huszárvágtájukkal.

Bővebben a Csupasporton!


 

Legfrissebb hírek

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
13 órája

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Csupasport
2025.12.19. 13:07

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

Csupasport
2025.12.18. 10:29

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
2025.12.06. 14:37

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27
Ezek is érdekelhetik