Kerékpár: a Jumbo befejezi Valter csapata és Verstappen támogatását

Vágólapra másolva!
2023.06.02. 17:24
null
A Jumbo legkésőbb 2024 végén befejezi sportszponzorációs tevékenységét (Fotó: Getty Images)
A Jumbo legkésőbb 2024 végén befejezi sportszponzorációs tevékenységeit, ez érinti a Valter Attilát foglalkoztató Jumbo-Visma országúti kerékpárcsapatát éppúgy, mint Max Verstappen F1-es világbajnokot.

 

„Ez a szponzoráció sokat hozott nekünk a márka ismertségében, ugyanakkor megnyertünk mindent, amit lehetett” – idézte a cyclingnews szakportál a holland áruházlánc új vezérigazgatóját, Ton van Veent.

A vállalat szerződése jövő év végéig él a Jumbo-Vismával, ezt a cégvezető bejelentése alapján tiszteletben fogják tartani, viszont kiemelte: amennyiben egy új szponzor ennél hamarabb át szeretné venni a kerékpárcsapatot, a Jumbo örömmel átengedi. Van Veen hangsúlyozta, éves szinten több mint 20 millió eurót fordítanak sportszponzorációra.

A kerékpárcsapatot 2015-től második számú névadó támogatóként segíti a vállalat, 2018-ig LottoNL-Jumbo néven szerepelt, 2019 óta pedig a jelenlegi elnevezéssel. A csapat – amelyben ez az első éve a magyar bajnok Valter Attilának –, Primoz Roglic révén háromszor diadalmaskodott a Vuelta a Espanán (2019, 2020, 2021), a szlovén kiválóság nyerte a múlt vasárnap zárult Giro d'Italiát is, a dán Jonas Vingegaard pedig tavaly a Tour de France-on győzött. A Monumentumok, azaz az öt legnagyobb egynapos viadal közül 2020-ban Roglic a Liege-Bastogne-Liege-en, míg a belga Wout van Aert a Milánó-Sanremón ünnepelhetett.

A döntés érinti az azonos nevű korcsolyacsapatot is, miképp a Jumbo a szponzora az F1-ben az elmúlt két kiírásban világbajnok és a vb-pontversenyt most is vezető Verstappennek is, ezektől a szponzorációktól is visszalép, utóbbitól már az idény végén.

Legfrissebb hírek

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

„Most csak szeretnék egy hamburgert, aztán hazamenni” – Norris nehéz helyzetben a kiesése után

F1
2025.08.31. 18:46

F1 75: Verstappen mesteri győzelme és kettős Alpine-dobogó Sao Paulóban

F1
2025.08.31. 08:35

Norris szerint a szerencsén is múlt; Leclerc rendkívül csalódott a zandvoorti időmérő után

F1
2025.08.30. 17:45

Az Aston Martin bizakodó, Verstappen szerint a top 5-be kerülés is nehéz lesz Zandvoortban

F1
2025.08.29. 20:40
Ezek is érdekelhetik