Tour de France: eltiltották a Pogacart feltartó motorosokat

I. SZ.I. SZ.
2023.07.16. 11:19
null
Néha nagy áruk van az ilyen fotóknak – ezt a vasárnapról eltiltott Bernard Papon készítette Vingegaard-ról és Pogacarról (Fotó: Getty Images)
A Tour de France szervezői eltiltották a vasárnapi szakasztól azt a két motorkerékpárost, akik a szombati szakasz utolsó emelkedőjén feltartották Tadej Pogacart, és megakadályozták abban, hogy betámadja Jonas Vingegaard-t.

A cél előtt 12 kilométerrel ért véget a királykategóriás Col de Joux Plane emelkedője, a hegytetőtől 500 méterre Pogacar támadást indított Vingegaard ellen, de egy-egy fotóst és operatőrt szállító motor közvetlenül a dán előtt haladt, egyikük sem gyorsított időben, így Pogacarnak lassítania kellett, és nem tudta végigvinni az akcióját.

Így együtt mentek az emelkedő végéig, amelynél Vingegaard indított hajrát, és ő kapta a több hegyi bónuszt – ennek köszönhetően növelte előnyét az összetettben.

Pogacar a befutót követően adott nyilatkozatában nem okolta a motorosokat.

„A semmiért sprinteltem, amiért picit kár, de nem ezen fog múlni a Tour de France végeredménye – mondta a szlovén, akinek most 10 másodperc a hátránya összetettben. – A lábamban maradt ez a megindulás, a hegytetőn nem volt erőm Jonasszal menni. Nem voltam elég figyelmes, elszúrtam, de nem rágódom miatta.”

A Tour szervezői mindkét motorost, plusz a L’Équipe fotósát és a francia televízió operatőrét is eltiltotta a vasárnapi szakasztól, és mindegyikükre 500-500 eurós bírságot szabott ki az akadályozás miatt.

Bernard Papon fotós azt mondta, Pogacar támadását látva szólt a motorosának, hogy gyorsítson, de az emelkedőn úgy összezártak a nézők, hogy a motoros erre képtelen volt a nélkül, hogy elüssön néhány embert.

„Aki látta a légi felvételt, pontosan érti, mi folyik itt, sok a motoros, rengeteg a néző, szinte semmi hely nincs az ilyen akciókra. Ez a Tour de France, egy cirkusz, mindenki várja az akciót, de ilyen körülmények között nem könnyű” – mondta Pogacar csapattársa, Adam Yates.

Vasárnap újabb kemény hegyi szakasz, a Les Gets les Portes du Soleil és Saint-Gervais Mont-Blanc közötti 179 kilométeres, hegyi befutóval záruló táv vár a mezőnyre a hétfői szünnap és a keddi egyéni időfutam előtt.

 

Legfrissebb hírek

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Jonas Vingegaard kulcscsönttörést szenvedett – hivatalos

Kerékpár
2026.07.19. 20:16

Evenepoel szakaszsikere Pogacar előtt, Vingegaard bukott, és feladta a Tour de France-t

Kerékpár
2026.07.19. 17:57

Pogacar újabb lépést tett a végső győzelem felé

Kerékpár
2026.07.14. 18:19

Öt tanulság a Tour de France első hetéről

Kerékpár
2026.07.14. 07:22

Pogacar az első franciaországi befutó megnyerésével átvette a sárga trikót a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.06. 17:54

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
2026.07.03. 20:36

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
2026.07.02. 20:07