Kerékpár: elhunyt az edzésbalesetet szenvedő kerékpáros

2024.07.06. 19:49
Fotó: Facebook/BringaSport
Életének 51. évében elhunyt Antal Attila, aki másfél hete az országúti kerékpárosok bocskaikerti időfutam országos bajnokságon szenvedett súlyos edzésbalesetet – számolt be szombat este a magyar szövetség (MKSZ) közösségi oldala.

     

Az 50 év felettiek korosztályába tartozó masters kerékpáros bemelegítés közben a versenypályán kívül, a forgalom elől lezárt úton egy szabályosan, az arra kijelölt helyen parkoló autónak ütközött. A kerékpáros elveszítette az eszméletét, leállt a légzése, mentőhelikopter szállt le a rajthelyszín mellé és megkezdték az újraélesztését. Bő fél óra elteltével stabil, de súlyos állapotban, feltehetően tüdő- és koponyasérülésekkel szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórházba.

Négy nappal később, a pannonhalmi mezőnyverseny ob rajtja előtt a bringások A betűt formáltak, kifejezve támogatásukat és mielőbbi gyógyulást kívánva a sérültnek.

„Mindannyian, az egész kerékpáros közösség reménykedett a felépülésben, sajnos azonban bekövetkezett a legrosszabb. Az utánpótlás-, az elit és a masters versenyzők, valamint az MKSZ minden tagja nevében részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak” – áll a bejegyzésben.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Gyász: elhunyt Grózer György egykori röplabdajátékos és -edző

Röplabda
2026.09.13. 20:50