A következő idény végén visszavonul a világbajnok kerékpáros Elizabeth Deignan

Vágólapra másolva!
2024.11.15. 22:01
Lizzie Deignan a következő idény végén befejezi a pályafutását (Fotó: Getty Images)
A következő szezon végén lezárja pályafutását a brit Elizabeth „Lizzie” Deignan, világbajnok és olimpiai ezüstérmes országúti kerékpáros.

A 36. születésnapját decemberben ünneplő szigetországi kerékpáros 2012-ben, hazai közönség előtt nyert ötkarikás ezüstöt Londonban, majd 2015-ben – még lánykori nevén, Armitsteadként – diadalmaskodott a richmondi vb női mezőnyversenyében. Noha a 2016-os riói olimpia előtt kétségessé vált szereplése, mivel 12 hónap alatt háromszor is elmulasztott mintát adni doppingellenőröknek, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elfogadta fellebbezését, így rajthoz állhatott és végül ötödik lett.

„Az emberek gyakran azt mondják: »Vonulj vissza a csúcson!« Nekem azonban nincs olyan egóm, hogy szükségem legyen a csúcson való visszavonulásra. Nagyon boldog vagyok, hogy teljes kört járhatok be, és újra segíthetek más embereknek kerékpárversenyeket nyerni” – fogalmazott Elizabeth Deignan.

A Lidl-Trek bringása országúton 43 profi győzelmet számlál, nyert többek között a flandriai körversenyen, a Liege-Bastogne-Liege-en és a Párizs-Roubaix-n is. A pálya szakágban is sikeres volt: 2009-ben a brit sorral aranyérmet nyert az üldözéses csapatversenyben.

 

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard a Bola del Mundón megnyerte a Vueltát

Kerékpár
2025.09.13. 17:46

Hiába a tüntetések, nem lép vissza az Israel a Vueltától

Kerékpár
2025.09.04. 11:29

Felesége szerint Chris Froome életveszélyes szívsérülést szenvedett

Kerékpár
2025.09.03. 14:33

Sikeresen átesett a műtéten a négyszeres Tour de France-győztes kerékpáros

Kerékpár
2025.08.29. 17:01

Vuelta: Jay Vine tíz kilométeres szólóval szerezte meg pályafutása tizedik győzelmét

Kerékpár
2025.08.28. 17:26

Philipsen a Tour után a Vuelta nyitó szakaszát is megnyerte

Kerékpár
2025.08.23. 19:12

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
2025.08.21. 20:08

Valter Attila lemarad a Vueltáról – sajtóhír

Kerékpár
2025.08.14. 10:40
Ezek is érdekelhetik