Megtiltják a kerékpárosoknak a szénmonoxid használatát

2025.02.02. 10:40
Az UCI megtiltja a szénmonoxid használatát (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Kerékpárszövetség (UCI) egészségügyi és biztonsági okokból megtiltja a versenyzőknek a szénmonoxid használatát.

Az UCI vasárnap jelentette be, hogy február 10-től nem engedélyezi versenyzők és csapatok számára a szénmonoxid egészségügyi létesítményen kívül használatát. 

A gázt, amely egy bizonyos koncentráció felett halálos is lehet, alacsony dózisban használták az edzéseken, hogy ezzel is segítsék a bringások vérmutatóinak, különösen a hemoglobin-szintjének mérését. A szénmonoxidot azért kezdte el sok csapat alkalmazni, mert annak belélegzésével magaslati körülményeket lehetett szimulálni nem magaslati körülmények között. Mindez ugyan nem teljesítményfokozó hatású, ugyanakkor a gáz ismételt használata vagy annak magas koncentrációja veszélyeket hordoz, akár halált is okozhat. A háromszoros Tour de France-győztes szlovén Tadej Pogacar egyesülete, az UAE is használt tavaly decemberig szénmonoxidot. 

Az UCI doppingolás szempontból novemberben arra kérte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA), hogy vizsgálja meg a szénmonoxid alkalmazását. 

„Az új szabályozás megtiltja a kereskedelmi forgalomban kapható, oxigén- és széndioxid-palackokhoz csatlakoztatott széndioxid-visszalélegző rendszerek birtoklását egészségügyi létesítményen kívül” – áll az UCI szombati, végrehajtó bizottsági ülése után most kiadott közleményében, amelyben azt is jelzi, hogy a tilalom minden UCI-szabályzat hatálya alá tartozó licenctulajdonosra, csapatra és testületre vonatkozik, valamint mindenkire, aki ilyen egészségügyi felszereléssel rendelkezhet a versenyzők vagy klubok nevében. 

Az UCI kitér rá, hogy a szénmonoxid belélegzése továbbra is engedélyezett marad egészségügyi intézményekben, de a kezelést szakorvosnak kell ellenőriznie. 

David Lappartient, a szövetség elnöke hozzátette, hogy az UCI fő prioritása a versenyzők egészségének és biztonságának védelme, a mostani tiltó határozat pedig egy újabb jelentős lépés ebbe az irányba.

 

Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
15 órája

India lesz az országúti kerékpáros vb házigazdája 2032-ben

Kerékpár
2026.09.24. 09:46

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54