Tour de France: a párizsi záró etapon háromszor is megmássza a mezőny a Montmartre-ot

Vágólapra másolva!
2025.05.21. 14:30
null
A Tour de France ötletet vett a párizsi olimpiáról (Fotó: AFP)
A tavalyi, párizsi olimpia után az idei francia országúti kerékpáros körverseny záró szakaszán is megmássza a Montmartre-ot a mezőny, amely háromszor teker majd fel a Sacré Coeur-bazilikához.

A viadal szervezői – Anne Hidalgo polgármesterrel közösen – szerdán erősítették meg a múlt heti sajtóhíreket. A bejelentés alapján az ötkarikás játékok inspirálta, július 27-i utolsó etapon a megszokott, nyolckörös Champs-Élysées-i befutó helyett csak háromszor fognak körbetekerni az indulók a legendás sugárúton, majd három montmartre-i kör következik.

A harmadik mászás után nagyjából hat kilométer lesz még hátra a befutóig, így a szervezők abban bíznak, hogy a megszokott mezőnyhajrá helyett ezúttal lesznek majd olyanok, akik támadást is bevállalnak az utolsó szakaszon. A július 5-én Lille-ből rajtoló Tour de France befutója egyéves kihagyás után tér vissza a fővárosba: tavaly az ötkarikás játékok végső előkészületei miatt Nizzában zárult a verseny.

A francia körversenyt az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard a Bola del Mundón megnyerte a Vueltát

Kerékpár
Tegnap, 17:46

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
2025.09.11. 18:07

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
2025.09.11. 16:01

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
2025.09.09. 17:41

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2025.09.09. 09:14

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Kerékpár: Filutás Viktor Európa-bajnok lett stéherben

Kerékpár
2025.09.07. 14:52
Ezek is érdekelhetik