Kerékpár: belga siker a férfiaknál Koppenhágában

J. B. J. B.
2025.06.22. 18:15
null
Jordi Meeus ünnepelhetett a koppenhágai célban (Fotó: AFP)
Mezőnyhajrával zárult az első koppenhágai sprint, a Red Bull-Bora-Hansgrohe kerékpárosa, Jordi Meeus ünnepelhetett győzelmet, Valter Attila a 119. helyen ért be.

A szombati női verseny után vasárnap a férfiak is összemérték erejüket a dán fővárosban, a sík, 235.6 kilométeres útvonal végén öt kört kellett tenniük Koppenhága utcáin.

A négyfős szökevénycsoportot 1.3 kilométerre a céltól érte utol a főmezőny, a hajrát Dylan Groenewegen nyitotta meg, de a holland sprinter lendülete elfogyott a végére, és még a dobogóról is lemaradt, az első helyet a belga Jordi Meeus szerezte meg. A Red Bull-Bora-Hansgrohe 26 éves kerekesének idén ez már a harmadik győzelme, az Algarvén és a Svájci körön is nyert már egy-egy szakaszt. Utóbbin az utolsó két etapon, szombaton és vasárnap nem indult el, hogy ott lehessen Dániában, ez a váltás kifizetődött. (A nyolcnapos svájci viadalt Joao Almeida, az UAE Emirates portugál kerékpárosa nyerte meg.)

Valter Attila ezúttal is sokat dolgozott a mezőnyben, volt, hogy ő diktálta a tempót, de csapatának sprintere, a holland Olav Kooij bukott, nem ért célba, így a Visma-Lease a Bike számára a verseny vége érdektelenné vált. Valter végül 5:22 perces hátránnyal a 119. helyen ért be.

Országos bajnokunkat Magyarországon láthatjuk legközelebb, szerdán Debrecenben időfutam országos bajnokságot rendeznek, vasárnap Pannonhalmán következik az ob mezőnyversenye.

 

Legfrissebb hírek

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
2026.07.22. 18:37

„Nem voltam elég jó” – Valter ott volt a Tour-keretben, de végül kimaradt a csapatból

Kerékpár
2026.07.13. 18:21

Tour de France: Merlier megint jött, látott és győzött

Kerékpár
2026.07.11. 18:11

Pogacar az első franciaországi befutó megnyerésével átvette a sárga trikót a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.06. 17:54

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
2026.06.30. 09:55

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
2026.06.28. 23:54

Takács Zsombor hatalmas szólóval győzött Pannonhalmán

Kerékpár
2026.06.28. 19:10