Komoly botrány övezi az idei Vueltát, főleg a 11. szakaszon történteket – pontosabban és szerencsére nem történteket – követően: a Bilbao körüli etapon az Izrael-ellenes tüntetések hevességének fokozódására lehetett számítani, és ez így is lett. Már a lassú rajtnál megállásra kényszerültek a kerékpárosok egy kisebb tiltakozó csoport miatt, ám végül elindult a mezőny.
A céltól 27 kilométerre néhány tüntető molinót feszített ki keresztbe az úton, de a versenyzők ezt kikerülték vagy a fejüket lehajtva áttekertek alatta. A célegyenesnél már rendőrsorfal nézett szembe a kordon túloldalán lévő, egyre agresszívabban viselkedő tömeggel. Emiatt a zsűri még menet közben úgy döntött, hogy a három kilométeres kapunál lefújják az éles versenyt, az ott mért idők alapján alakul ki az összetett, szakaszgyőztest pedig nem hirdettek.
A TÖMEG A CÉLEGYENESNÉL
Nem ez volt az egyetlen balhés szakasza a spanyol körnek idén: az ötödik szakaszon, a csapatidőfutamon palesztin zászlós protestálók állták útját az Israel versenyzőinek, a keddi, 10. szakaszon pedig az éppen egy enyhe lejtmenetben haladó mezőny tagjai közé szaladt egy tüntető, aki miatt Simone Petilli bukott.
A szerdai események után a Domestique Cycling szakportál arról számolt be, hogy a szakaszt követően a Vuelta versenyigazgatója, Kiko García arról beszélt, a fennálló helyzetben csupán egyetlen megoldással lehetne garantálni a kerékpárosok biztonságát, ez pedig az volna, ha az Israel visszalépne. A lap szerint a viadal szervezői még kedd este beszéltek az Israel vezetőivel a kialakult helyzetről.
„Kedd este igyekeztünk felmérni, hogyan birkóznak meg az egyre növekvő nyomással, de bővebben nem fedhetem fel, hogy mi az álláspontja a csapatnak ebben a szituációban. Ugyanakkor mi úgy érezzük, csak egy megoldása van ennek a helyzetnek, de annak megvalósítása nem rajtunk múlik” – idézte a lap Garcíát, aki megkapta a kérdést, hogy felszólította-e a csapatot a visszalépésre?
„Tud esetleg más megoldást? Félreértés ne essék, de nekünk minden versenyző biztonságát szem előtt kell tartanunk. Ugyanakkor az az igazság, tisztában vagyunk vele, hogy egy helyben toporgunk, tudjuk, hogy körbe-körbe járunk. Ugyanis nem zárhatjuk ki önkényesen a csapatot, minket is kötnek a szabályok, így nem tudjuk, hogy végül visszalép-e az Israel” – magyarázta García.
Ugyanakkor az Israel szerda késő este közleményt adott ki, amelyben leszögezte: a csapat elkötelezett amellett, hogy folytassa a versenyzést a Vueltán, bármilyen más lépés ugyanis „veszedelmes precedenst teremtene a sportágban. Az Israel-Premier Tech korábban több alkalommal is elismerte mindenkinek a jogát a tüntetésre, amíg ez békésen történik és nem veszélyezteti mások, más kerékpárosok, és a mezőny tagjainak testi épségét. A Vuelta szervezői és a rendfenntartó erők lehetőségeikhez mérten mindent elkövetnek azért, hogy biztonságos környezetet teremtsenek a versenyzéshez, amiért csapatunk rendkívül hálás” – áll az istálló közleményében.
A 11. SZAKASZ UTOLSÓ KILOMÉTEREI
Csütörtökön a Laredo és Los Corrales de Buelna közötti 144.9 kilométeres táv, egy első és egy második kategóriás emelkedő, s összesen 2504 méter leküzdendő szintkülönbség vár a mezőnyre. A Vuelta jövő hét vasárnap Madridban zárul.