Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Vágólapra másolva!
2026.02.04. 13:43
null
Kedden mutatták be a Tour de Hongrie útvonalát (Fotó: Dömötör Csaba)
Dér Zsolt szövetségi kapitány szerint nagy kihívásokat rejt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körverseny kedden bemutatott útvonala, ugyanakkor úgy véli, az összetettben lehet hazai bringás a legjobb ötben, tízben.

Dér Zsolt az MTI-nek arról beszélt, hogy az elmúlt néhány évben rendre izgalmas volt a magyar körverseny útvonala, amely meglátása szerint ezúttal is jól van felépítve. 

„Idén sem fog csalódást okozni, jó, hogy az első három szakasz inkább a sprintereknek kedvez. A csapatok is szeretik ezt, hogy vannak ilyen etapok, amik sprintbefutóval végződhetnek, és vannak olyan szakaszok, idén a két utolsó, amik pedig egyértelműen az összetettet fogják eldönteni” – fogalmazott a szövetségi kapitány, aki szerint így a sprintfelvezetéseket is tudják gyakorolni a csapatok, az összetettért pedig megharcolhatnak a hegyimenők. 

A 47. Tour de Hongrie csapatbemutatójának május 12-én Gyula ad otthont, majd másnap innen Békéscsabára teker a mezőny a sprintereknek kedvező útvonalon. A második, ugyancsak sík etapot Szarvas és Paks között teljesítik a bringások, majd egy újabb mezőnyhajrát ígérő szakaszra kerül sor Kaposvár és Szekszárd között. A királyetap az idén – a magyar történelem egyik legjelentősebb csatájának 500. évfordulója apropóján – Mohácsról rajtol, majd a kerékpárosoknak négyszer is le kell küzdeniük a pécsi Bárány út emelkedőjét, mielőtt az Állatkertnél célba érnek. Az utolsó versenynap Balatonalmádiból indul, a kiszámíthatatlan, karakterében leginkább belga egynaposokra emlékeztető táv végén Veszprémben zárul a viadal. 

Dér Zsolt szerint a verseny végkimenetele az utolsó szakaszig bizonytalan lesz, ez nemcsak a kerékpárosoknak, hanem a nézőknek is izgalmat biztosít. 

Ez olyan verseny, amit valóban érdemes lesz követni a tévéképernyők előtt és az út szélén is” – szögezte le. „Nagy kihívásokat rejt ez az útvonal, de lesznek olyan versenyzőink, akik tisztességesen helyt tudnak állni, és lesz kinek szurkolni. Úgy gondolom, hogy ott lesznek a szakaszok végjátékaiban, az összetettben egy top ötös vagy tízes eredmény is benne van a pakliban” – utalt a szövetségi kapitány arra, hogy tavaly Feldhoffer Bálint hetedik lett az összetettben. 

Dér Zsolt bízik a magyar kerékpárosok jó teljesítményében, miképp abban is, hogy a fiatal bringások ugyancsak meg tudják mutatni magukat a hazai utakon. Kitért a hétvégi hulsti terepkerékpáros-világbajnokságra is, amely értékelése szerint az „egyik legerősebb vébészereplés volt magyar szempontból”

A Vas testvérek révén két kategóriában is volt a legjobb tízben magyar versenyző: a szakágban Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Blanka remek versenyzéssel negyedik lett a felnőtt női mezőnyben, míg öccse, a felnőttek között ob-ezüstérmes Barnabás a férfiak U23-as versenyében hatodikként ért célba. Ebben a korosztályban a felnőtt magyar bajnok Takács Zsombor a tavalyi 13. helyét megközelítve ezúttal 15. lett. A junior férfiaknál a korosztályos magyar bajnok Berencsi Benedek 18. lett a 60 fős mezőnyben, míg az U23-as nőknél a felnőttek között magyar bajnok Bruchner Regina a 17. helyen ért célba. Így valamennyi magyar induló a legjobb húszban végzett a hollandiai vb-n. 

„Nagyon büszkék vagyunk a versenyzőinkre, közülük többen is azt mondták, hogy ebben a cyclocross-szezonban ez volt a legjobb és legsikeresebb versenyük nemcsak eredmény, hanem teljesítmény szempontjából is, talán a saját elvárásaikat is felülmúlták” – mutatott rá Dér Zsolt, aki szerint pozitív, hogy ilyen jól bizonyítottak a magyar bringások a nehéz pályán. 

Vas Blanka kapcsán azt mondta, a terepkerékpáros-idénye hullámzó volt, az előre tervezett hosszú kihagyás viszont, amelyet az edzésre és az alapozásra fordított, jól sikerült. 

„Mindig magasak magával szemben az elvárásai, olyan kerékpáros, akiben a győztes mentalitás és a maximalizmus benne van. Ezúttal viszont talán valamilyen szinten elvárások nélkül vágott neki a vb-nek, pont azért, mert az előző versenyek felemásan sikerültek, és aztán a szezonja legjobb versenyét futotta Hulstban: nagyon erős volt, jól és okosan versenyzett, jó döntéseket hozott” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány. 

Vas volt már negyedik hegyikerékpárban olimpián, országúton világbajnokságon és ötkarikás játékokon is, ezúttal viszont saját értékelése alapján ennek a helyezésnek nagyon tudott örülni, így Dér Zsolt szerint is sikernek könyvelhető el.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
20 órája

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2026.02.02. 17:31

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
2025.12.28. 14:35

Nobel-díjas író szülővárosában rajtol a Magyar körverseny jövőre

Kerékpár
2025.12.03. 18:09

Jövőre is május közepén rendezik a Tour de Hongrie-t – hivatalos

Kerékpár
2025.10.07. 10:53

Kerékpár: Pogacar a folyamatos sikerei ellenére évről évre fejlődni akar

Kerékpár
2025.10.06. 12:14

A bátor O’Connor nyerte meg a Tour legkegyetlenebb szakaszát

Kerékpár
2025.07.24. 17:57

Tour de France: nem mindennapi megoldást választott a fázó francia kerékpáros – videó

Kerékpár
2025.07.19. 19:10
Ezek is érdekelhetik