Vas Blanka remek idénynyitása: 4. lett a Trofeo Bindán

H. Á.H. Á.
2026.03.15. 18:57
null
Vas (balra) nagyszerű csoportot lehajrázva lett a negyedik (Fotó: Getty Images)
A tavalyi második helye után idén is remekül sikerült a Trofeo Alfredo Binda női egynapos országúti kerékpárverseny a magyar bajnoki trikóban tekerő Vas Blankának: a három szökevény után a főmezőny élén ért célba, azaz a negyedik helyen végzett idei első viadalán.

Vas Blanka számára is megkezdődött az országúti kerékpáros idény, miután a január végi terepkerékpár-világbajnokság – ahol negyedik helyen zárt – óta első alkalommal versenyzett, ráadásul ezúttal már országúton. Tavaly a Strade Bianchén kezdte az idényt, ám azt nem fejezte be, nem úgy második versenyén, a Trofeo Bindát: mint utóbb kiderült idénybeli legtöbb világranglista-pontját érte a második hely. Éppen ezért talán is oly titkon várhatták a Vas-szurkolók a magyar bajnoki trikóban tekerő kedvencüktől, hogy – ezúttal bemutatkozásként – megint valami hasonlóan kiemelkedő eredménnyel szolgál, s nem is feltétlenül kellett csalódniuk.

A hagyományosan Lombardiában, azon belül is Varese megyében Luino és Cittiglio között rendezett verseny jubileumi 50. kiadása sokáig nélkülözte a komoly izgalmakat, az egyetlen valamennyire komolyan vehető támadási kísérletet is hamar lekapcsolta a nagy tempóban a cél felé közeledő, s ezért folyamatosan fogyatkozó létszámú főmezőny, amelynek Vas Blanka is a tagja volt. Hatvannal a vége előtt aztán egyre szaporodtak a támadások,  egészen az utolsó húsz kilométerig senki nem tudott meglógni. Akkor aztán egy hatfő csoportnak sikerült némi előre szert tenni, az ekkor már csak nagyjából 20-25 kerekesből álló csoporttal szemben. A hatos az utolsó kilométerekre érve lefeleződött, s végül a holland Karlijn Swinkels nyerte a sprintet a korábbi kétszeres világbajnok Anna van der Breggen előtt – a norvég bajnok Mie Ottestad a végén elfáradt, a harmadik lett.

Az ekkor már csak 13 versenyzőből álló első számű üldözőcsoport – leaánykori nevén főmezőny – ekkor szűk egy percre volt a céltól, s ugyan kiváló sprinterek sora volt még itt, mégis Vas Blanka bizonyult a legerősebbnek. A 24 éves magyar bringás így megszerezte a negyedik helyet – olyan kiválóságokat megelőzve, mint Letizia Borghesi, Marianne Vos, Lotte Kopecky, vagy éppen Kasia Niewiadoma.

Vas következő versenye a jövő szombati Milanó–Sanremo Donne lesz, amelyen tavaly a 27. helyen zárt.

50. TROFEO ALFREDO BINDA
Luino–Cittiglio, 146.1 km
1. Karlijn Swinkels (holland, UAE) 3:53:17
2. Anna van der Breggen (holland, SD Worx) a. i.
3. Mie Ottestad (norvég, UNO-X) 3 másodperc hátrány
4. Vas Blanka (SD Worx) 47 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Kettős győzelmet ünnepelhetett Nizzában Demi Vollering

Kerékpár
2026.08.09. 19:40

Isaac del Toro 2031-ig Pogacar csapatánál marad

Kerékpár
2026.08.06. 12:07

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Evenepoel megint nyert San Sebastiánban

Kerékpár
2026.08.01. 21:37

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51

Jan Ullrich szerint Tadej Pogacar a jelenkor Eddy Merckxe

Kerékpár
2026.07.28. 21:26

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13

Népsport: A fájdalomtűrés amerikai világbajnoka

Népsport
2026.07.27. 07:47