Hírességek az újoncnál

MOLNÁR JÓZSEFMOLNÁR JÓZSEF
2002.06.18. 21:27
Címkék
A férfi NB I B Nyugati csoportjának győztesénél, a Tatabánya-Tatai Cserép KC-nál egyelőre nincs vakáció. Legalább is ami a csapat vezetőit illeti. Marosi László klubigazgató és a továbbra is itt dolgozó Kanyó Antal vezetőedző, valamint a klub vezérkarának többi tagja folyamatosan tárgyal a lehetséges tatabányai játékosokkal. A klubigazgató elmondta, a csapat valamennyi játékosával elbeszélgettek, és igyekeztek játéklehetőségről gondoskodni azoknak is, akik eddig az élvonalbeli szereplésért küzdöttek, de ezentúl nem férnek be a szűk keretbe.A tucatnyi játékos nem a tucatjátékos kategóriába fog tartozni, hiszen azok mellé, akik kivívták az NB I-es tagságot, ismert kézilabdázók érkeztek a csapatba. Kuzma Norbert a Százhalombatta együttesét erősítette az utóbbi években, ám a nyártól visszatér szülővárosába, akárcsak a Cegléd jobbkezes irányítója, Hímer Zoltán, akivel előrehaladott tárgyalások folynak. Tizenhárom év franciaországi légióskodást követően újra a tatabányaiak mezébe bújik Borsos Attila. Az egykoron a Nimes együttesével francia bajnokságot nyerő, 36 éves játékos az idén az első osztályba jutó Lyon helyett döntött Marosi Lászlóék együttese mellett. Eldőlt, hogy Tatabányán marad Szotyori István, és további egy évig a Kanyó-csapat tagja lesz Sibalin Jakab, aki Borsos és Marosi mellett egyik kulcsjátékosa volt a nyolcvanas-kilencvenes évek válogatottjának. A tatabányaiak megegyeztek a Dunaferr SE-vel Törő Szabolcs és Nagy Zoltán igazolásának kérdésében, és a kapuba is érkezett fiatal erősítés: Pulay Gábor, a Pestszentlőrinc-Elektromosból.Tatabányán erős gárda várja ősztől a világszínvonalú magyar kézilabda legjobbjait, és ami a legfontosabb, Marosi László szerint a következő évadban aligha lesznek anyagi gondjai a szakosztálynak, s az igazgató reményei szerint újra elérkezik a tatabányai kézilabda fénykora. Az élvonalba viszszakerülő együttest – amely az első osztályban négyszer (1974, 1978, 1979, 1984) nyert aranyérmet, és kétszeres (1969, 1977) kupa-győztes, a 30. NB I-es idényét kezdi szeptemberben – a középmezőnybe várják a vezetői, és remélik, hogy három éven belül a bajnoki cím sorsába is beleszólhat a Tatabánya. A város segítségét is élvező csapat neve a közeljövőben változik: a Tatabánya elnevezés marad, ám a névszponzor valamelyik támogató cég lesz.
Legfrissebb hírek

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
45 perce

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
1 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
2 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
3 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
3 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
3 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik