Villámlány a pálya bal oldalán

2002.11.29. 21:27
Címkék
Hódmezővásárhelyről indult el a nemzetközi mezőny egyik leggyorsabb játékosának karrierje. Kirsner Erika a környék első osztályú klubjaiban, Szegeden és Kiskunhalason mutatta meg magát először a világnak. Hamar fel is figyeltek a villámléptű balszélsőre, s huszonhárom évesen már a kétszeres EHF-kupa-győztes DVSC mezét viselte. Ám rosszkor került Debrecenbe, hiszen a Loki éppen történetének legnagyobb krízisét élte át (az anyagi problémák miatt az összeomlás szélére került az egyesület), így kapóra jött neki a Ferencváros ajánlata.Németh András csapatában aztán egyből bajnokságot nyert, és sokáig úgy volt, hogy ott lehet a Sydneybe utazó magyar válogatottban. Az utolsó pillanatban került ki az olimpiai keretből, s bár nehezen emésztette meg a döntést, ez még elszántabbá tette. Talán ennek is köszönhető, hogy a 2000-es esztendőt végül mosolygósan fejezte be: Bukarestben Eb-t nyert, s a tornán végig remekelt.Azóta elvitathatatlanul ő a nemzeti csapat első számú balszélsője – így volt ez tavaly az olaszországi világbajnokságon és az Eb-felkészülés időszakában is. Igaz, ezúttal a tökéletes edzésmunkát egy roppant kellemetlen sérülés nehezítette: Franciaországban az egyik gyakorláson felszakadt szemhéja, ám ez sem tarthatja vissza a dániai kontinensviadaltól. Néhány nappal a baleset után már együtt gyakorolt társaival – mintha mi sem történt volna. Gyorsaságára hatalmas szükség van a lerohanásoknál, illetve védekezésben az ellenfél első szándékból indított támadásainak megakadályozásánál.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája