Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete
Már-már félénken mozgott a parton (a kamerák előtt, a vegyes zónában még inkább), a medencében nem: onnantól, hogy berobbant (emlékeznek 2017-re, az első hazai vizes világbajnokságra, arra, ki szerzett ezüstérmet 100 pillangón?), látszott, a víz az ő igazi otthona. Arra született, hogy abban ússzon, abban versenyezzen.
Milák Kristóf 2017-ben elképesztette a világot azzal a vb-ezüsttel 100 pillangón. Onnantól folyamatosan ezt teszi: ámulatba ejt mindenkit.
Hol így, hol úgy…
Egy (az úszás terén mindenképp) bölcs ember gondolatait lopom: a hírek Kristóffal kapcsolatosan hol erről, hol arról szólnak (másként: hol ott van az uszodában a hétköznapokban, hol nincs), ám amikor odaáll egy nagy versenyen a rajtkőre, nyerni szokott.
Nem történt tehát meglepetés Saint-Denis-ben csütörtökön este sem, hiszen Milák Kristóf nyert 100 pillangón – amúgy sorozatban negyedik Eb-címe ez ebben a számban, és Európa-csúccsal győzött, három századdal elmaradva a világrekordtól –, és mégis történt.
Ez a Milák Kristóf mosolygott a célban. Újra. Végre!
Hogy valami van a levegőben, azt nem csak az jelezte, hogy szerdán, a 100 gyors bronzérmét (47 alatt országos csúcs…) követően hosszú idő után újra nyilatkozott. Ez a Milák Kristóf ismét mosolyogva konstatálta, szenzációs időt úszott, és szenzációs győzelmet aratott. Jó ideje már nem mozog félénken és tétován a kamerák előtt sem, sőt, jó ideje sehogy se mozog ott, de ez nem is fontos, annyira biztosan nem, mint az a mosoly, ott, a célban.
Mert az a mosoly reményt ad (remélhetőleg nem csalfa reményt kelt…) sokaknak – elsősorban Kristófnak, de egyszersmind a csapattársainak, a magyar úszósportnak. És nekünk, szurkolóknak. Nem baj az, ha Kristóf a jövőben is kerüli a kamerákat, szíve joga, nekünk bőven elég, ha csak mosolyog. Az sem baj persze, ha a hétköznapokat (és a körülötte lévők lelkivilágát) is színesíti a jókedvével, de ez az ő magánügye, mi örülünk annak, ha ő a medencében örül. Mert ez a fiú, szóljanak bármiről is a hírek vele kapcsolatosan, viselkedjen bármilyen furcsán is (undokul?) sokszor, sokféle helyzetben, arra született, hogy ússzon.
A medence az ő igazi világa.
Talán ez a mosoly, ez a bődületes (idő)eredmény áttörte a lelkében is azt a gátat, ami eddig akadályozta abban, hogy szeresse is azt, amit csinál. Még csak az sem kell, hogy úgy csinálja, ahogyan mások, ahogyan azt a (nagy)könyvek írják, elég, ha csinálja – járja csak a maga útját.
De mosolygósan. Az mindenkinek sokkal jobb.
