Szóról szóra a Ligetben

2004.02.26. 22:17
Címkék
Dunaferr-diadal a Ligetben

Miért volt hullámzó színvonalú és rendkívül fordulatos a rangadó? – kérdeztük a két mestertől.
– Jelenleg ennyit tudunk – válaszolta Németh András. – Reális eredmény született, ha fájó is az egygólos vereség. A két csapat játékoskerete között viszont több mint egygólos a különbség. A Dunaferr megérdemelte a győzelmet, de a végjátékban szerencséje is volt. A kiharcolt lehetőséggel nem tudtunk élni, és a belső posztokon csak egy átlövőnk felelt meg a várakozásnak.
– Végig hatalmas csatát vívtunk, váltakozó szerencsével – mondta Kiss Szilárd. A hajrát sajnos elrontottuk, hiszen négygólos vezetésünk után fel tudott zárkózni az FTC. Sokadszor fordult elő, hogy a találkozón belül is hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Ezúttal erősségünk, a védekezés sem volt egyenletesen jó színvonalú. Ennek ellenére megérdemelten nyertünk.

Radulovics Bojana:
– Hatalmas csatát nyertünk, és szerencsére megmaradt az a jó szokásunk, hogy tudtunk egymásért küzdeni.

Ferling Bernadett:
– Mindkét csapat pokolian vágyott a sikerre. Nagyon boldog vagyok, mert ritka élmény a Népligetben nyerni.

Kulcsár Anita:
– Már az első félidőben is jól védekeztünk, a másodikban pedig bejött az a változtatás, hogy a nyitott védelem helyett zárt hatos védőfalat állítottunk az FTC támadásai elé. Megküzdöttünk a győzelemért, amit megérdemeltünk.

Tóth Tímea:
– Mindent megtettünk a sikerért, a végén azonban nem volt szerencsénk. Fárasztó sorozat közepén állunk, és péntektől már a Győr elleni rangadóra kell készülnünk.

Így látták a szakemberek a díszpáholyban

Laurencz László volt szövetségi kapitány:
– Harcos, olykor túlságosan is durva rangadót vívott a két BL-csapat. Feltűnő volt, hogy a nagy iram mennyi technikai hibát szült.
Marczinka Zoltán, a női válogatott másodedzője: – A Fradi fiataljai több helyzetet, köztük emberelőnyüket elidegeskedték. A kapusok mindkét oldalon kitettek magukért.
Hajdu János, az MKSZ szakmai igazgatója: – A roppant küzdelmes, férfias csata alátámasztotta, hogy érdemes sokat gyakorolni az emberelőnyös helyzeteket, sőt, a négy-négy elleni játékos is. Bírói szempontból sem volt könnyű a találkozó.
Legfrissebb hírek

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
16 perce

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
36 perce

NBA: továbbment a San Antonio, még izgulhat a Boston

Amerikai sportok
56 perce

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája

Erős Gábor a nagy kihívásról: Nem építünk új csapatot az NB I-re

Labdarúgó NB II
1 órája

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
8 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
8 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik