Három gólra a főtáblára jutástól

2004.10.10. 00:01
Címkék
Viktor Rjabih, a Motor Zaporizzsja mestere nem szeret panaszkodni, ám annak nem örült a magyar ezüstérmes elleni Bajnokok Ligája-selejtező első mérkőzése előtt, hogy csapatában sok volt a sérült.





Igaz, a hiányzók listája az utolsó pillanatban kicsit rövidebb lett, hiszen Kasel vállalta a játékot, ám nem számíthatott Szenjuticsra, Klicskóra és Ribinára. Ennek ellenére az ukránoknál így is klasszisok (olimpiai bronzérmesek) sora léphetett pályára, elég csak Zaszpát, a szintén kapus Goncsarovát, valamint Borogyinát, Sevcsenkót és Markusevszkát említeni. A győriek szakvezetője, Róth Kálmán sem számíthatott néhány játékosára, Vérten, Kovacicová és Bognár hiányzott sérülés miatt a Graboplast ETO keretéből.
A hazájában egyeduralkodó Motor Zaporizzsja számára az európai kupameccsek jelenthetik az igazi kihívást, így az ukrán együttes célja egyértelműen a BL főtáblájára kerülés volt. Ám azt a házigazdák is pontosan tudták, hogy a továbblépéshez jelentős előnyt kellene szerezniük a győri visszavágóra.
Ennek szellemében hatalmas lendülettel, harcosan kezdtek a hazaiak, ám az ETO-játékosok cseppet sem ijedtek meg ellenfelüktől. Határozottan és fegyelmezetten védekezett a Győr, így szorosan egymás mellett haladtak a csapatok. Igaz, a magyar támadások befejezésébe időnként hiba csúszott, ám ez sem okozott komoly problémát, hiszen nem tudtak jelentős előnyt szerezni a házigazdák. Az első félidő hajrájához is egálnál érkeztek a csapatok (10-10), s bár a végjáték a vendéglátóknak sikerült jobban, nem kellett különösebben aggódni a háromgólos különbség miatt.

Mehlmann Ibolya átlövései jelentették a legtöbb gondot az ukrán bajnok játékosainak (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mehlmann Ibolya átlövései jelentették a legtöbb gondot az ukrán bajnok játékosainak (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mehlmann Ibolya átlövései jelentették a legtöbb gondot az ukrán bajnok játékosainak (Fotó: Meggyesi Bálint)
Szerencsére a fordulás után sem tudott meglépni a Zaporizzsja, az ukrán találatokra mindig érekezett győri válasz. Főként Mehlmann Ibolya volt elemében, a válogatott átlövővel nem tudtak mit kezdeni Burmisztrováék, s derekasan szórta a gólokat a fiatal balszélső Juhász Gabriella, valamint a két román légiós, Aurelia Bradeanu és Simona Gogirla is. A másik oldalon Reznir volt leginkább elemében, de Burmisztrova sem fogta vissza magát, s bizony időnként felvetődött a magyar sikerért szorítókban, hogy Kasel is kezelgethette volna még egy ideig sérülését.
Ezzel együtt az utolsó öt perc kezdetén csak egy góllal volt jobb a Motor Zaporizzsja, s bár a vége (csakúgy, mint az első harminc percben) ismét az ukrán bajnoknak sikerült jobban, a háromgólos hazai siker mindenképpen biztató a jövő vasárnapi győri visszavágó előtt. A Graboplast ETO KC ugyanis története során ennél nagyobb hátrányból is sokszor fordított már, s ezúttal is jó eséllyel pályázik a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára, az ott kiemeltként szereplő Dunaferr mellé. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
20 perce

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
47 perce

Maratoni szünet után Miamiban új bajnokság indul

F1
1 órája

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: Kós Hubert 200 háton meggyőző fölénnyel nyert Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Mentőöv – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2 órája

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
2 órája

Hornyák Zsolt: Kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik