Fradi-várós csütörtök – Malonyai Péter jegyzete
MINDEN RENDBEN VAN! – üzente Kubatov Gábor fővezér a klub mostanság roppant népszerű projektje, a Fradiváros kapcsán, remélem, ugyanezt kürtölheti világgá csütörtök este úgy 23 óra tájban. Mert ugyebár most Fradi-várós hangulatban van a magyar futballközeg, azt lesi reménykedve, hogy a Ferencváros ez idén is ott lesz-e az Európa-liga főtábláján.
Ami engem illet, meg lennék lepve, ha végül a Konferencialigára fanyalodna a legnépszerűbb magyar csapat, optimizmusomnak két – egymással összefüggő – oka is van. Az egyik a múlt heti produkció. A Trabzonban győztes tizenegy import plusz öt magyar futballista tanítani valóan mutatta be, hogyan kell okosan, szervezetten, végeredményben hasznosan és jól futballozni idegenbeli kupameccsen. A másik Borbély Balázs – az edző minden megmozdulásával bizonyítja, hogy érti a dolgát.
Ezúttal fordul a kocka, legalábbis annyiban, hogy itthon játszik a csapat. De a nyugodt magabiztosság most is elkel majd. Egyrészt a Trabzonspor jó csapat, másrészt bajnokit nyert a hétvégén (az Istanbul Basaksehir ellen 2–1), Mohamed Szalah szerezte mindkét gólt, s máris hirdetik Trabzonban: „Ahogy Maradona egymaga bajnoki címhez vezette el a Napolit, úgy Mohamed Szalah is képes lehet erre a Trabzonspornál.” Ahol arra (is) számítanak, hogy hosszabbítás lesz, s tizenegyesekkel ők jutnak tovább.
Hagymázas álomnak tűnik mindez, legalább annyira, mint amikor az évtized elején Kubatov elnök volt magabiztos a Bajnokok Ligája-csoportkör kapcsán. Egyszer sikerült (2020–2021: 6 meccs, 1 pont), azóta az Európa-liga a plafon. Stabilan, így most is megszerzendő. Hogy úgy mondjam: kötelező. Mert a roppant érzékeny Fradinál, ahol már egy markáns vélemény kapcsán is károkozás miatt perelnek, sokszorosan nagyobb lesz a veszteség, ha a csapat, ne adj’ Isten, a Konferencialigára kényszerül. Nem csupán anyagilag (és euróban), a dicső múlt, a hírnév (1965: VVK-győzelem; 1968: VVK-döntő; 1975: KEK-döntő) miatt is. Ugyanis a szakma szerint a konferenciások mezőnye legalább 30 százalékkal gyengébb, mint a fölöttük járóké.
Mondhatják, hogy terhet rakok a fiúkra, ám ez badarság. Nincs itt kolonc, csak – lehetőség. Meg különben is, mint tudjuk: „Profik vagyunk…”
Hiszem, hogy ők – tényleg.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
