Kézilabda, BL: Mikulás hozza Szegedre a Ciudad Realt

2005.11.21. 19:16
Címkék
A férfi kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában a nyolcaddöntőben a a világ legdrágább csapatával, a tavalyi kiírás döntősével, a spanyol Ciudad Reallal mérkőzik meg. Az első találkozót a Tisza-partján rendezik, elméletben, a kiírásnak megfelelően december első hétvégéjén, ám akkor foglalt a szegedi sportcsarnok.
December 3-4-én ugyanis kick-box világbajnokságot rendeznek a szegediek, így ez a sportesemény prioritást élvez, a kézilabdásoknak kell új időpontot egyeztetniük a vendégekkel, illetve a találkozót közvetítő magyar állami televízióval.

Első nekifutásra december hatodika a kitűzött új időpont, mivel a spanyol együttes csak előző napra, hétfőre tudna magának repülőjegyet foglaltatni. Ez az időpont megfelelne Kovács Péter együttesének is, ám erre még rá kell bólintaniuk a televízió illetékeseinek is.

Ami biztos, esélyek és fajsúlyok ide vagy oda, az első találkozót mindenképpen Szegeden kell rendezni – ez már nem csoportkör, hogy különösebb következmény nélkül fel lehessen cserélni a pályaválasztói jogot -, a visszavágó időpontja azonban már adott: december 11-én 16.15 óra.

A veszprémiek december harmadikán (szombaton, 16.15 óra kezdéssel) fogadják első mérkőzésen, ugyancsak a nyolcaddöntőben a dán Aaurhus gárdáját. A visszavágót egy héttel később, december 10-én 15.00 órától rendezik.

Szavazás

Meddig jut a Veszprém a BL-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
18 perce

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
31 perce

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
35 perce

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
1 órája

Az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lili is fut a Budapest Félmaratonon

Atlétika
1 órája

KONFERENCIALIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-konferencialiga
1 órája

A FIBA feloldotta az orosz kosarasok korlátozását

Kosárlabda
1 órája

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
1 órája