Sirina döntőbe várja Magyarországot

2005.12.16. 15:15
Címkék
A pénteki magyar-orosz meccs látványa egyszerre tölthette el büszkeséggel, és félelemmel az embert. Egyrészt jó érzés költözhetett minden magyar szívébe az a hősies küzdelem láttán, amit a mieink a vörös (mezes) hadsereg ellen folytattak. Másrészt rossz volt nézni, amint például a 198 centis, 92 kilós Poljanova néhány méterről 100 kilométer/órás labdával megcélozza a két fejjel kisebb Sugár Tímea kapuját. Ezek tényleg büntetőlövések voltak, az egykori büntetőtáborok hangulatát idézve.
Sugár Tímea komoly kihívás elé került az oroszok ellen
Sugár Tímea komoly kihívás elé került az oroszok ellen
Sugár Tímea komoly kihívás elé került az oroszok ellen
Sugár Tímea komoly kihívás elé került az oroszok ellen

Görbe lábbal

Még nem dőlt el, válogatottunk legjobb formában lévő mezőnyjátékosa, Görbicz Anita, vállalhatja-e a megmérettetést a szombaton fél kettőkor kezdődő elődöntőben Románia ellen. "Görbének" péntek délelőtt nem kellett használnia a meghúzódott combhajlító izmát, szellemi munkára fogták be a csapattársaival együtt: videóztak. Aztán ki-ki a szobájába vonult vissza csendes pihenőre, amely úgy tűnik, hosszabb a szokásosnál a csúszós idő miatt. Azaz csúszik a délutáni edzés kezdési időpontja, estére tevődött át.
Hányadik helyre várható Magyarország? Le lehet-e egyáltalán győzni otthon Oroszországot? Vb-ezüstérmes honosított kapusunkat, a nyevinnomszki születésű Sirina Irinát erről is kérdeztük.

"Szerintem döntősök lesznek a magyarok, legalábbis reménykedem benne. Nincs legyőzhetetlen csapat, csak jó napot kell kifogni." Az egykor Rosztovban, manapság Dunaújvárosban szolgáló hálóőr elmesélte, odakint a kiválasztás legfontosabb szempontja, hogy az átlövő magas legyen, "a kézilabdához persze ez nem elég, az ügyesség is lényeges. Vannak ellenpéldák is, Poltorackaja például nem tartozik a nagy növésűek közé, de nagyon technikás."

Az oroszok ráadásul nemcsak nagyok és ügyesek, hanem gyorsak is, házigazdaként pláne favoritok, ám még mindig kevés szurkolót tudnak maguk mellé állítani, vagy legalábbis kevesen vesznek jegyet a helyszínen).

Sirina Irina
Sirina Irina
A szentpéterváriak önmagukhoz képest egészen nagy létszámban megtisztelték a magyar csapat elleni meccset: több mint kétezren voltak a Jégpalotában, így csupán a csarnok kilenc-tizede maradt üres.

"Szerintem máshol Oroszországban sem lennének többen, az utóbbi években visszaesett a sportág odakint – mondja a Dunaferr alkalmazottja. – Korábban csődben mentek ipari vállalatok, nem tudták támogatni a sportot, sokan külföldre mentek. Nyilván éppen ezért akarták megrendezni a vb-t, hogy újra megerősítsék a kézilabdázást, s az oroszok helyezésétől is függ, hogy ez mennyire sikerül. Kezd talpra állni az ország, új sportcsarnokok épülnek, a politikában pedig a sporttal mindig is sokat foglalkoztak, és sok pénzt belefektetnek."
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
17 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
54 perce

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
1 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
1 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
1 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
1 órája

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
1 órája