[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

A megyei lapok döntő többségénél még a hetvenes években sem volt sportrovat. Eseti módon közöltek az újságok sporthíreket, jobbára külső munkatársak tollából. A győri Kisalföldnél például a megyében nem kis tekintélynek örvendő iskolaigazgató, Pintér István kis túlzással élet-halál uraként ítélkezett elsősorban a labdarúgócsapatok szereplése felett. Általában tanítás után ballagott be a szerkesztőségbe és diktálta le a másnap megjelenő cikket. A Richards Finomposztógyár lapjában, a Vetélőben megjelent és azok alapján feljebb lépésre biztató szakmai javaslatok hatására először nála kellett témáért jelentkeznem. A város legendájáról, a több sportágban is jeleskedő idős ­Storch Józsefről írhattam, a sikeres rajtot követték más sportágak történései. 

Nemrégiben ünnepelhettem fél évszázados évfordulóját annak, hogy egy felsőbb határozat utáni vezetőváltás és átalakítás a szerkesztőség falain belül talált. Fordult a kocka, Pintér Pista bácsi hozta nekem, a szakalkalmazottként egyszemélyes rovat vezetőjéhez az írásait, de egy szép napon e szavak, valamint legyintés kíséretében köszönt el: „Tudja, az okozta a vesztemet, hogy egyszer illuminált állapotban levizeltem a móvári pártbizottság falát…” Azért nem maradtam egyedül, az egyesületek intézői rendszeresen eljuttatták aktuális eredményeiket. Az MHSZ-sportokról, modellezésről Végh Ferenc kéretlenül is küldte a tudósításait, időnként azokat használtuk rövidítve az oldal kisebb „lyukaiba”. Átvettem az ETO-val foglalkozást – első „edzőpartnerem” Pálfy Antal volt –, a megyei bajnokság első osztályának tudósításait pedig kiépített hálózatával sokáig országosan egyedülálló módon szedte össze Klell János a keddi lapszámba. Az ő megjelenése – magas, egyenes tartás, ritka, ám hosszú, lobogó haj – a megye pályáin tekintélyt teremtett az újság számára is.  

Sikerült az ismeretségi kört is bővíteni, ehhez segítettek a fővárosi sajtótájékoztatók, dunántúli kollégák évenkénti találkozói. A Népsport győri tudósítója, Havasréti Béla például bemutatta az elismert szakmabeli Szombathy Istvánt, aki éppen vidéki riportkörúton járt. A kritikát egyik ETO-edző sem kedvelte: előfordult, hogy Palicskó Tibor Nagyszombatban a lépcsőn visszafordulva kerülte el a köszönést – évek múltán az MTK-pályán már öleléssel üdvözölt –, Kovács Imre pedig jellegzetes orrhangján minden találkozásunkat azzal kezdte, hogy „Maga tud kérdezni?” A kiváló eredmények, a Rába ETO aranycsapatának hazai sikerei, a férfi kézilabdázók előretörése, az olimpiai sportágak helytállása már indokolta a valódi komplett sportrovat működtetését, ráadásul nekem, a vezetőnek, kötelezővé tették a Testnevelési Egyetem sportszervezői szakának elvégzését. Így sikerült 1982-ben a tanítóképzőt éppen elvégző Papp Győző felvételével, majd később az akkor a nevében a Cs-ét még nem szerepeltető Horváth Attila pályakezdésével rendszert teremteni.

Papp Győző kutatási, kronológiai szenvedélyével – a nálunk kezdő, de hivatását a rádióban megtaláló Pálfalvi Gáborral együtt – a hazai sportkönyvírás meghatározó személyévé fejlődött. A Népszabadság NB I-es tudósításaira engem személyesen a nemzetközileg jegyzett „Möszjő”, Lukács László kért fel. Az újságírást követően előbb labdarúgó-szövetségi, majd más sportvezetői beosztásokban vitézkedő Horváth Cs. Attila pedig meg tudta valósítani azt a lehetetlennek tűnő feladatot, hogy az NB I-től a megyei harmadik osztályig minden eredményt és táblázatot már hétfőn közölt a Kisalföld: ez hat osztályt ölelt fel.  

Közben 1985-ben sikerült átvennem a sportszervezői diplomát: nem könnyű időszakot jelentett a négy év a havonkénti konzultációival, vizsgáival, szigorlataival, szakdolgozatával. Kiváló tanárokat ismerhettem meg Zalka András rektor mellett, például Takács Ferenc filozófust, s osztálytársamnak mondhattam a tévés Vasóczki Józsefet, Fehérvári Pétert, a futónapokat szervező Bresztyenszky Lászlót. A sportszervezés tárgy bizonyult a szűrőnek, olyan ismert szakmabeli is fennakadt rajta, mint a riporter Pirigyi István. Újságíró osztálytársakkal ülhettem egy padsorban, a népsportos Zsiday Istvánnal, aki fájóan korán hagyta el a földi létet, vagy éppen a féléves vizsgák előtt velem rendszeresen konzultáló, a napokban elsiratott Lakat T. Károllyal, ő minden találkozásunkkor így köszöntött: „Huszonöt teli, huszonöt tarolás”, utalva művelt sportágamra… 

Póczikék második bajnoki címe után Verebes József az ausztriai jutalomúton megígérte, hogy ha 2–0-ra vezet az ETO, a hajrára beállhatok. Sajna, 1–0 volt a befejezés előtt öt perccel, öltözhettem vissza civilbe. Öt év utáni távozásakor a ZTE-vel jeleskedő Gellei Imrét szemelték ki utódnak, rám bízva a későbbi szövetségi kapitánynál az előzetes telefonos puhatolózást. A rendszerváltás környékén lehettem vezetőségi tagja az 1958-tól az újságíró-szövetség keretein belül működő sportújságíró-szakosztály vezetőségének, Novotny Zoltán elnökségével sikerült megalapozni az 1993-ban megalakult önálló sportújságíró-szövetséget. Sok kulisszatitkot tudtam meg Boskovics Jenőtől a Vasasról, tanúja voltam Gyulai István házépítési tárgyalásainak, békés szomszédként még kedvezményes autóvásárláshoz is ígért segítséget a korábban rettegett sportvezető, Kutas István. 

A többihez hasonlóan a Győr-Moson-Sopron megyei napilap is külföldi kézbe került, az akkor hangzatos „helyiekről, helyieknek, helyben” jelszó ígéretével.  Dolgozott rovatunkban a fiatalon elhunyt, rendkívüli képzelőerővel megáldott Bakács László, az Erdélyből áttelepülő, mindig jó kedélyű Illés Ferenc. Továbbá az örök rádiós, a körkapcsolásokban a Haladást Perint-partiaknak becéző, konfliktus következtében nálunk menedéket találó Takáts Árpád. A kiadó tulajdonosai tiltották a külsőzést, nekem is le kellett mondanom a győri rádió kedvelt hétvégi eseményeinek szerkesztéséről. Ám a Kisalföld hátsó traktusában becsukott ajtó mögött sokszor felhangzott: „Takáts Árpád jelentkezik, Szülőföldem, három, kettő, egy…” Tippjátékot is indítottunk 13+1 héten át az akkor darabjaira hullott Videoton híradástechnikai termékeiből, a fődíjat a kaposvári jeligével beküldő nyerte el – majd kiderült, hogy a név kollégánkat, Klell Jánost takarta.

A labdarúgáshoz ekkor már inkább klubkapcsolatok kötöttek. Sopronban tiszavirág-életűnek bizonyult a magánvállalkozásból csúcsra jutó EMDSZ-SLC első osztályú léte, a lánglelkű, öntörvényű elnökön, Laczó Istvánon kívül nem mindennapi ismeretségekkel, mint Csernai Páléval és a mindig határozott, egyenes kiállású Páncsics Miklóséval. Később a szponzor nélkül maradó Matáv FC után az ígéreteivel adós maradó cselgáncs-világszövetségi elnök, Vizer Máriusz sem tudott csodát tenni. Győrben mindinkább érezhető volt a Rába-gyár világpiaci térvesztése, ami időnként kritikus helyzetet teremtett a többi sportágról már régen lemondó ETO labdarúgóinál. Játékosként neves egyéniségek nem tudtak próféták lenni a saját hazájukban: sem a még ideiglenes szövetségi kapitányi tisztséget is betöltő Glázer Róbert, sem a ballábas kitűnőség, Póczik József, sem a menedzseri képességeit külföldi tapasztalatokkal növelő Szentes Lázár. Egy sikert ígérő korszaka még volt a klubnak, amikor éppen e sorok írója bonyolította le az egyedülálló edzői pályázatot, amelynek nyerteseként a Reszeli Soós István, Bicskei Bertalan kettős állt munkába. A vagongyári pénztelenség aztán a Quaestor-korszakba, majd annak csődjébe torkollt, a sokáig kilátástalan visszaminősítésbe – a többi már közismert.

A vidéki újságírást új, fiatal kollégák jelentkezése színesítette, Győrben például Szabó Gábor, Szeitz Tibor kapaszkodott fel az ismeretlenségből. Színesnek indult a Nemzeti Sportnak konkurenciát jelentő Színes Sport is, amely nemcsak rövid utat futott be, hanem az utána gigantikus terveket szövögető Sport 21-nek sem tudott megágyazni. A későbbiekben az egymást követő tulajdonosváltások sokáig nem érintették a sportújságírást, viszont az április 12-i választások után elmaradó központi hirdetések előbb takarékosságban, majd megszűnésekben, hetilappá alakulásokban öltöttek testet – természetesen leépítésekkel. A Kisalföld például újra ott tart, hogy a keddi számában jelenik meg a megyei bajnokság, de csak a felső osztálya. A vidéki sportújságírás helyzete nyilván egyik témája lehet az MSÚSZ szeptember 27-i rendkívüli tisztújító közgyűlésének.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!