Győriek egymás ellen a vb-elődöntőben

2005.12.17. 10:38
Címkék
A ma fél kettőkor kezdődő magyar-román derbin mindkét oldalon játszanak majd csapattársai a győri Herr Orsolyának. A fiatal, alig 21 éves hálóőrnek egy év sem kellett hozzá, hogy az ismeretlenségből kilépve klubja elsőszámú kapusa legyen, s válogatottként eljusson a vb ajtajáig. A küszöböt most még nem léphette át, de az utolsó pillanatig részt vett a felkészülésben: a magyar válogatott sikereinek titkáról és román klubtársainak erényeiről beszélt honlapunknak.
Herr Orsolya és Siti Eszter. Nemcsak a pályán alkot egy csapatot Magyarország
Herr Orsolya és Siti Eszter. Nemcsak a pályán alkot egy csapatot Magyarország
Herr Orsolya és Siti Eszter. Nemcsak a pályán alkot egy csapatot Magyarország
Herr Orsolya és Siti Eszter. Nemcsak a pályán alkot egy csapatot Magyarország
"Bár a szakmai felkészítés volt a legfontosabb, éreztük, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is épül a csapat – mondja az egyre népszerűbb "Herrorsi". – Máshogy nem tudom mondani, de benne volt a levegőben, hogy készül valami, tudtuk, hogy az egyetlen esélyünk, ha összeszedettek vagyunk. Én ugyan még sosem jártam világversenyen, de sok csapattársam már tudja, milyen a légköre egy ilyen tornának, ez is segített."

Különös érzés lehet úgy figyelni a tévében a magyar meccseket, pláne a győzelmeket, hogy valaki az utolsó pillanatban marad ki az utazók közül. Akár szomorú is lehetne, hogy kimarad ebből a csodából. Ilyen téren sem csalódunk Orsolyában. "Én boldog vagyok, ahogy látom a sikereket. Tudom, hogy a társaim min mentek keresztül, keményen edzettek, az edzők keményen dolgoztak velük, ezért küzdöttünk, és a munka meghozza gyümölcsét."

Görbicz vállalja

Bár még mindig érzékeny a sérült lába, Görbicz Anita szinte bizonyosan vállalja a mai elődöntőt Románia ellen. Erre orvosi engedélyt is kapott Dr. Tállay Andrástól, a csapat orvosától, aki azért óvatosságra inti a győri irányítót. A délelőttöt egyébként a szállodában töltötte a magyar válogatott, továbbra is videón figyelve az ellenfél erős és gyenge pontjait, ám egy rövid sétára is volt idő fellazulásként. A magyar-román úgysem lesz sétagalopp, még ha az elődöntőbeli emlékeink nagyon kedvesek is az ellenfélről. 2000 decemberében – bár Gogirlát alig lehetett tartani – Magyarország 25-24 arányú győzelmet aratott keleti szomszédunk vendégeként.
Délután három óra körül eldől, milyen éremért játszhat vasárnap Magyarország, előtte az elődöntőben a románok három győri játékossal ostromolják a magyar kaput, bár kettőt közülük, Bradeanut és Lazert lehet, hogy megint csak a védőfalban használja fel Gheorghe Tadici szövetségi kapitány. A harmadik, Gogirla a legnagyobb név, ő az eddigi legeredményesebb román játékos a vb-n. Herr Orsolya elmondta, mire érdemes nála, náluk odafigyelni.

"Gogirla elég gyors mozdulattal hajtja végre az átlövéseket, és erősek is a lövései. Ez igaz Bradeanura is, neki a közbelövései is veszélyesek, jól lő kitámasztásból, és a takart oldalt is eltalálja, ezért nehéz védeni ellene. Emellett gyakran be tud törni a falba. Lazerre az a jellemző, ami általában a beállókra, a zárásait kerülni kell. Remélem, mi is tudjuk, hogyan kell ellenük kézilabdázni."
Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
1 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
3 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
3 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
3 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
3 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
3 órája