Kézilabda, női EHF-kupa: 12 gólos DVSC-előny a visszavágóra

2006.01.07. 18:43
Címkék
A női kézilabdázók második számú európai nemzetközi kupasorozatában, az EHF-kupa küzdelmeiben a harmadik forduló első mérkőzéseit rendezik a hétvégén. A Debrecen hazai pályán szinte behozhatatlannak tetsző, tizenkét gólos előnyt szerzett norvég ellenfelével szemben.
Remekül kezdett a debreceni együttes, amely a szünetben már nyolc góllal vezetett. Ráadásul úgy, hogy mindössze kilencet kaptak.

A folytatásban kissé elfáradni látszottak a telt házas, jó hangulatú találkozón a hazaiak, de még így is tovább tudták növelni előnyüket.

A norvégiai visszavágó így már szinte csak formalitás tűnik. A Tertnes Bregen nem volt egy nemzetközi szinten meggyőző együttes. A debrecenieknél támadásban a válogatott átlövő, Szűcs Gabriella vitte a prímet, míg hátul az ukrán légiós, Vorozscova kapus jeleskedett. A különbség még nagyobb is lehetett volna, de a Debrecen szélsőjátékosai többször is átejtéssel próbálták becsapni a vendégek 190 centiméteres kapusát, kevés sikerrel.
EHF-KUPA, NŐK, HARMADIK FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS:
Debreceni VSC Tertnes Bergen (norvég) 31-19 (17-9)
Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
4 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
5 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
5 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
5 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
5 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
5 órája