Kézilabda, női BL: csoportkörben a Koprivnica

2006.10.16. 12:46
Címkék
A női kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében sikerrel vette az akadályt és már főtáblás a horvát Koprivnica, illetve a norvég Trondheim.
Előbbiek papírforma továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben, hiszen nagyon biztosan, kettős győzelemmel, 79-36-s összesített gólkülönbséggel búcsúztatták szlovén ellenfelüket, a RK Celeia Zalec csapatát.

A norvég Byasen HB Elite Trondheim négy góllal nyerte az első mérkőzést az ukrán HC "Motor" Zaporizsja ellen, majd mivel a második összecsapást három góllal elveszítette, végül csupán egy gól döntött.

A két kieső együttes az EHF-kupa harmadik fordulójában folytathatja.

A selejtező első mérkőzésén négy csapat hazai pályán szerzett több-kevesebb előnyt, míg az orosz Dinamo Volgograd idegenben is győzni tudott.

A selejtezőben érdekelt magyar klubcsapat, a Ferencváros hazai pályán hatgólos előnyt szerzett a hétvégi, romániai visszavágóra a C.S. Rulmentul Brasov ellen.

A bajnoki címvédő Győr kiemeltként alanyi jogon a csoportkörbe kapcsolódik be a küzdelmekbe, hét másik klubbal egyetemben.

  • BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ (A CSOPORTKÖRBE KERÜLÉSÉRT):
  • Slagelse DT (dán) - HB Metz Moselle Lorraine (francia) 31-22
  • SPR ICom Lublin (lengyel) - ZRK Buducnost MONET (montenegrói) 24-21
  • HC Leipzig (német) - GAS Anagennisi Artasz (görög) 42-28
  • CBM Astroc Sagunto (spanyol) - Aalborg DH (dán) 30-24
  • IUVENTA Michalovce (szlovák) - H/K Dinamo Volgograd (orosz) 31-33
  • Byasen Trondheim (norvég) - "Motor" Zaporizsja (ukrán) 35-31, 26-29
  • (Tj. a Byasen HB Elite Trondheim, 61-60-nal)
  • Pod. Vegeta, Koprivnica (horvát) - Celeia Zalec (szlovén) 40-14, 39-22
  • (Tj. a Podravka Vegeta, Koprivnica, 79-36-tal)

Legfrissebb hírek

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
3 perce

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
27 perce

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
43 perce

Nyíregyháza: „Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne”

Labdarúgó NB I
1 órája

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
1 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
8 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
8 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája