Ellenállhatatlan ETO

2007.01.13. 18:19
Címkék
A tizenegy találatig jutó Görbicz Anita és a nyolcgólos Simona Gogirla vezérletével hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a norvég Trondheim ellen a Győri ETO a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának második fordulójában.
Görbicz Anita a norvégok ellen is kitett magáért
Görbicz Anita a norvégok ellen is kitett magáért
Görbicz Anita a norvégok ellen is kitett magáért
Görbicz Anita a norvégok ellen is kitett magáért
A Podgorica elleni montenegrói siker után hazai környezetben is győzelemre készült a Győri ETO. Az Európa-bajnok norvég válogatott kiválóságaival teletűzdelt trondheimi együttes szerezte a mérkőzés első találatát a Rába partján, a házigazdák Görbicz Anita büntetőjével egyenlítettek, majd hosszú gólínség következett, a 6. perc elején még mindig 1-1 állt az eredményjelzőn.

A tizenharmadik percig fej fej mellett haladtak a felek, ekkor azonban Róth Kálmán csapata ritmust váltott; Görbicz egy perc alatt kétszer villant, amely 8-5-ös győri vezetést eredményezett.

A két-háromgólos hazai előny állandósulni látszott, ám a játékrész hajrájában magasabb sebességi fokozatba kapcsolt az ETO; Simona Gogirla gólját követően már 14-9 volt az állás. A vendéglátók négygólos vezetés tudatában vonulhattak pihenőre (17-13), a félidő utolsó percében Hornyák Ágnes góljára válaszolni tudtak a vikingek.

A fordulás után görcsösen kézilabdázott a magyar bajnok, a technikai hibák és kihagyott helyzetek után azonban magukhoz tértek a győriek, a 37. percre azonban helyre állt a rend, újra néggyel jártak előbb Görbiczék.

Sőt, öt minutummal később minden korábbinál nagyobb különbség volt a két együttes között: Vérten Orsolya találatával már 24-16 volt az állás. A vendégek trénere rögtön időt kért, a sziporkázó kedvencek láttán a mintegy 2 ezer fős győri publikum felállva várta a folytatást.

Még szerencséje sem volt a Trondheimnek, hiszen labdaszerzés utáni leindítást követően még ziccerből sem tudta csökkenteni tetemes hátrányát, Herr Orsolya lábbal hárított, így maradt a hétgólos hazai vezetés.

A hazaiak védekezése ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után, ám a hátsó alakzatban elkövetett hibákat, nagyszerű támadójátékkal kompenzálta a Róth-csapat, amely a széleken és átlövő posztokon is rendkívül hatékonyan játszott. Az újabb fölényes győri siker a végjátékban annak ellenére sem forgott veszélyben, hogy a látogatók helyzetkihasználása pontosabb volt ebben az időszakban.

Bajnokok Ligája, B csoport, 2. forduló

GYŐRI AUDI-ETO KC - BYASEN HB ELITE TRONDHEIM (norvég) 33–27 (17–13)
Győr, 2500 néző. V: Mazeika, Gadelis (litvánok)
GYŐR
Kovacsicz, Bradeanu 3, GÖRBICZ 11 (6), Spiridon, Djokics 2, VÉRTEN 4
CSERE: Herr O. (kapus), GOGIRLA 8, Hornyák 1, Bódi 4, Temes, Bognár, Juhász
Edző: Róth Kálmán

BYASEN
Nestvold, HARSAKER 5 (2), G. Snorroeggen 3, FRAFJORD 6, M. Snorroeggen 3, Herrem 5
CSERE: Hjelmeland (kapus), Svestad, Alstad 2
Edző: Arne Högdahl

Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–1. 9. p.: 4–4. 20. p.: 10–5. 25. p.: 13–7. 32. p.: 17–15. 36. p.: 20–16. 42. p.: 24–16. 50. p.: 27–20
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 5/2
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
34 perce

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
38 perce

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
50 perce

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
1 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
1 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
1 órája