Pekingig Skaliczki László lesz a szakvezető

2007.02.20. 14:51
Címkék
A magyar férfi kézilabda-válogatott ugyan nem teljesítette az előzetes célkitűzést, a kilencedik helyen végzett a németországi világbajnokságon, de a szövetség (MKSZ) keddi elnökségi ülésén megerősítették pozíciójában Skaliczki László szövetségi kapitányt. A szakember a pekingi olimpiáig biztosan a helyén marad.Az MKSZ vezető testülete egyhangúlag voksolt Skaliczki László mellett.
A szakvezető önkritikusan értékelt
A szakvezető önkritikusan értékelt
A szakvezető önkritikusan értékelt
A szakvezető önkritikusan értékelt

Kiss István, a szövetség elnöke sajtótájékoztatón számolt be a nap sportági történéseiről, s elmondta, először az MKSZ egyeztetett a válogatott játékosokat foglalkoztató négy hazai klub vezetőivel, majd ezután foglalkozott, és fogadta el Skaliczki László alapos és önkritikus világbajnoki elemzését.

Az elnökség úgy gondolta, hogy a kilencedik hely nem jelent tragédiát, noha előzetesen a legjobb hét közé jutást fogalmazta meg elvárásként. A hetedik pozíció még jogot jelentett volna az olimpiai kvalifikációs tornán való indulásra, de a szereplés így sem tekinthető rossznak, igaz, az öt győzelem melletti három vereség azért különösen fájó, mert a vb egyik legfontosabb szakaszában érte a gárdát.

A válogatottakat foglalkoztató klubok képviselői ígéretet tettek arra, hogy továbbra is minden erővel segítik Skaliczki László munkáját. A válogatottnak Litvánia ellen kell kiharcolnia a jövő évi Európa-bajnokságra és a pekingi ötkarikás játékokra a kvalifikációt. Az MKSZ cselekvési tervet dolgoz ki, ezzel javítanák a nemzeti együttes háttérmunkáját, az orvosi csapat tevékenységének javítását.

Skaliczki László szerint a gárda fizikai és technikai állapota jó volt a világbajnokság kezdetén, s a védekező hatos fal is megfelelően végezte feladatát. A fiatal játékosok teljesítménye azonban ingadozott, mert kevés tapasztalattal rendelkeztek ilyen iramú és hőfokú nemzetközi meccseken. A vb második szakaszában pedig egyre nehezebben születtek megfelelő döntések, emiatt több lett a hiba, s az átlövők és a szélsők teljesítménye sem érte el a várt szintet.

A szakvezető úgy véli, a jövőben az utánpótlásképzésre is nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
Legfrissebb hírek

Arany, ezüst és bronz: sikeresen szerepelt a magyar válogatott a Nomád Világjátékokon

Egyéb egyéni
1 perce

Mariano Gómez az Újpest ellen is tisztelegne

Labdarúgó NB I
19 perce

Budapest Félmaraton: ismét Karsai Gábor és Vindics-Tóth Lili Anna a magyar bajnok

Atlétika
23 perce

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
1 órája

Női kosárlabda-vb: éjszakai tűzriadó a magyarok hoteljében

Kosárlabda
1 órája

Kezd összeállni a Liverpool? Úgy tűnik, megoldódtak a jobbhátvéd-gondok

Angol labdarúgás
1 órája

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
2 órája

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
2 órája