Tragédia: egymillió forint nyomravezetői díj Sztojkáért

2009.02.10. 16:29
Címkék
Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki érdemi információval szolgál a veszprémi kézilabdások elleni bűncselekmény egyik gyanúsítottja, Sztojka Iván tartózkodási helyéről – közölte a rendőrség kedden.
A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló harmadik gyanúsítottat, Sztojka Ivánt továbbra is nagy erőkkel keresik. Elfogására külön nyomozócsoport alakult, amelynek tagjai minden állampolgári bejelentést ellenőriznek. A közleményben megerősítették, hogy a vasárnap hajnalban elkövetett bűncselekménnyel három férfi gyanúsítható. Közülük kettőt nemzetközi elfogatóparancs alapján vasárnap éjjel Ausztriában az A2-es autópálya 133-as kilométerszelvényénél elfogott és őrizetbe vett az osztrák rendőrség, átadásuk hétfőn a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően megkezdődött. Az eljárási szabályok értelmében ha a gyanúsítottak beleegyeznek, egy héten belül Magyarországra kerülhetnek. A közlemény kitér arra is, hogy a tapasztalatok alapján az átadás beleegyezés hiányában is 30-60 napon belül megtörténhet. Veszprémben vasárnap hajnalban két nagyobb társaság szórakozott, s az emeleti teremben lévők közül többen szóváltásba kerültek a földszinti és az alagsori helyiségekben tartózkodó veszprémi kézilabdásokkal. A sportolók egyik társuk gyermekének születését ünnepelték. A szóváltást követően a veszprémi kézilabdacsapat és a román válogatott tagját, Marian Cozmát mellkasi szúrás érte. A 26 éves sportoló a kórházba szállítást követően meghalt. A segítségére siető horvát Ivan Pesicet hátulról vesén szúrták, a szerb Zsarko Sesum pedig a bántalmazás következtében súlyos fej- és szemsérüléseket szenvedett.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
2 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
3 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
3 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
3 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
4 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik