Tragédia: Siófokon is ismerik a veszprémi késelésért felelős bandát

2009.02.10. 16:29
Címkék
Nem ismeretlen a balatoni éjszakában sem a veszprémi késelésért felelős banda; ahol tagjai megjelentek, ott szinte biztosan balhé kerekedett – írta keddi számában a Somogyi Hírlap.
A megyei napilap a veszprémi kézilabdások elleni támadás kapcsán – amelyben a román Marian Cozma meghalt, míg horvát és szerb csapattársa, Ivan Pesics és Zsarko Sesum súlyos sérüléseket szenvedett – közölte: a sportolókat ugyanaz a csoport támadta meg, amelynek mintegy 150 tagja a múlt év nyarán, erőfölényét demonstrálva a sétány őrzéséért felelős biztonsági cégnek, késekkel és kardokkal végigvonult Siófok egyik sétányán. A cikk szerint csak feltételezhető, hogy a nyári felvonulásnak köze van a szeptember 17-én Siófokon, egy ezüstparti villa udvarán történt kézigránátos robbantáshoz, amely az enyingi csapat vezére ellen irányult. Az enyingi banda kedvelte Siófokot, aminek a vendéglátósok nem örültek, mert a csoport tagjai általában balhét csináltak, s gyakran nem fizettek. Így történt a hét végén Veszprémben is, ezért kellett meghalnia a válogatott kézilabdázónak – olvasható a megyei napilapban.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
2 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
3 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
3 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
3 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
4 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik