Férfi kézilabda: dán játékossal erősít a Dunaújváros

2009.04.22. 01:13
Címkék
A húszéves dán balátlövő, Jeppe Fogh Skouboe nyártól a Dunaferr férfi kézilabdacsapatát erősíti – jelentette be a klub hivatalos honlapja.
Az elsősorban a belső posztokon használható Skouboe három évre kötelezte el magát a piros-fehérekhez. „Történelmi lépés ez számunkra, hiszen először fordul elő, hogy skandináv játékos igazolt csapatunkba. Jeppe nagyon tehetséges irányító-átlövő, aki úgy érezte, rendkívül sokat jelentene további fejlődése szempontjából, ha Dunaújvárosba szerződik” – kezdte nyilatkozatát a klub honlapján a dunaújvárosiak ügyvezetője, Dr. Bene Gyula.„Ezért is keresett meg minket, s mivel elképzeléseink hamar találkoztak, végül gyorsan sikerült megegyeznünk. A játékos célja, hogy még tovább fejlődhessen, ami újabb elismerése a nálunk folyó magas színvonalú szakmai munkának, s nagyon bízom abban, hogy az elkövetkezendő három évben tényleg Európa-klasszis játékos válik belőle, aki rengeteget segít együttesünknek a minél szebb eredmények elérésében” – tette hozzá Bene.Skouboe a dán Kolding csapatától szerződik Dunaújvárosba.
Legfrissebb hírek

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
11 perce

BL-döntő: az MTK Sportparkba várja szurkolóit a PSG

Bajnokok Ligája
15 perce

Roland Garros: Zverev tükörsima győzelemmel kezdett Párizsban

Tenisz
26 perce

Hátsó füves Budapest: Blasz Vegas...

Hátsó füves
40 perce

Dráma a Girón, kiénekelték a szökevények a sajtot a sprinterek szájából, norvég győzelem

Kerékpár
1 órája

Kós Hubert egyetemi csapatánál folytatja az úszást Jackl Vivien

Úszás
1 órája

A túlélésről szólhat a montreali futam – retteg az esőtől az F1 mezőnye

F1
1 órája

Szorosabb második meccsen duplázta meg előnyét az FTC a BVSC ellen a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik