Női kézilabda: Ferling lesz a Dunaferr másodedzője

Vágólapra másolva!
2009.07.01. 23:51
Címkék
Az elmúlt szezonban jelentős anyagi gondokkal küzdő Dunaferr női kézilabda csapatánál jelenleg is támogatót keresnek, ám az már biztos, hogy az edző Rapatyi Tamás lesz, másodedzőként pedig nem más, mint a szülés után visszatérő Ferling Bernadett kezdi meg a munkát.
A Dunaferr és a válogatott korábbi irányító-átlövője várhatóan szeptembertől tér vissza a csapathoz mint az erőnléti munka irányítója és mint a játékosok egyike.„Mindkét szerepkörnek örülök, és már nagyon várom, hogy újra a lányokkal készülhessek, azonban minden a kéthónapos kisbabámtól függ” – mondta lelkesen Ferling.Az anyagi háttér megteremtéséről egyelőre még folynak a tárgyalások, és az is lehet, hogy az együttes új név alatt szerepel a következő szezonban. A klub korábbi játékosa, Gáspár Gabriella elmondása szerint a helyzet akár napról napra változhat. A dunaújvárosiaknál Ferling mellett Gáspár játékára is számítanak, aki az elmúlt szezonban Ferlinggel, Kocsis Erzsébettel, Oblisz Anitával és Sirina Irinával együtt csapata segítségére sietett, miután a felnőtt játékosok anyagi gondok miatt távoztak – az egyesületnél maradó tehetséges fiatalok mellett nekik is köszönhető, hogy a Dunaferr bent maradt az NB I-ben.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
3 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
3 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
3 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik