Női kézilabda: nagy jövés-menés az Alcoa csapatánál

Vágólapra másolva!
2009.08.01. 02:08
Címkék
Nagy volt a jövés-menés az Alcoa FKC női kézilabdacsapatánál a nyáron – hangzott el a székesfehérvári klub pénteki idénynyitó sajtótájékoztatóján.
Sótonyi László vezetőedző kiemelte, megfiatalított együttesének célja, hogy tagja legyen annak a hat alakulatnak, amely a hazai mezőnyből kiemelkedő Győr mögött foglal helyet. Mivel ezen hatosnál a pillanatnyi forma, sérülések, betegségek befolyásolják a szereplést, így igazából nem is számszerűsítené, hogy a szezon végén hol zárjon a csapat. Több meghatározó játékos is távozott, például Emberovics Míra, Kamper Olívia, Vaszari Virág, illetve légiósok, továbbá befejezte a pályafutását Siti Eszter, míg Pastrovics Melinda, Horváth Bernadett és Rádl Tímea jelenti az erősítést a gárdánál. Rossz hír, hogy a felkészülés legkeményebb heteiben sérülés miatt kidőlt az orosz Krisztina Triscsuk. A csapat már több felkészülési mérkőzésen túl van, például péntek délelőtt 34–26-ra kikapott az európai élmezőnyhöz tartozó osztrák Hypo NÖ-től. A klubnál pénteken kezdték árusítani a bérleteket, amelyek árát ezúttal csökkentették: 11, 15, illetve 18 ezer forint a szezon hazai rendezésű magyar és nemzetközi mérkőzéseire. A VIP-bérlet 50 ezer forint.
Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
19 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
27 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
43 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
49 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik