Kézilabda: Kovács Ferenc lesz a Hypo megbízott edzője

2009.11.13. 19:25
Címkék
Mindössze szűk egy hétig tevékenykedhetett a Hypo-NÖ női kézilabdacsapatának vezetőedzőjeként Christian Maly, Gunnar Prokop menedzser ugyanis úgy döntött, hogy a szombati, Metz elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-találkozón már nem ő, hanem az eddigi segítő, Kovács Ferenc ül majd a kispadon.

„Harmóniának kell uralkodnia a játékosok és a tréner között, és most nem ez volt a helyzet" – indokolta a lépést Prokop, hozzátéve, hogy a korábban is az egyesületnél dolgozó Kovács megbízatása csak átmeneti.

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) múlt szerdán három évre eltiltotta a korábbi trénert, Prokopot, aki egy korábbi, Metz elleni BL-mérkőzésen súlyos sportszerűtlenséget követett el. Tíz mp-cel a vége előtt, 27–27-es állásnál, amikor a franciák támadtak, szándékosan belépett a pályára, és ütközött az ellenfél egyik játékosával.

A bíró ugyan kiállította őt, de mivel közben letelt a játékidő, a vendégek nem tudtak komoly helyzetet kialakítani, így az eredmény már nem változott.

Az esetet követően az EHF elvette a Hypo megszerzett pontját, a 69 esztendős Prokopot pedig – aki ezentúl nem tölthet be semmilyen funkciót az EHF-ben – három évre eltiltotta az európai szövetség rendezvényein való részvételtől, valamint 45 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta. Az osztrák klub 30 ezer eurós büntetést kapott.

Legfrissebb hírek

Toon Raemaekers: A Braga ellen is összejöhet a bravúr!; Összejött a magyaros párharc a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

E-újság
2 perce

Szombati sportműsor: ETO–Újpest, Liverpool–West Ham, Dortmund–Bayern

Minden más foci
3 perce

„Enbéhárom”: játsszuk le magyarul – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB II
7 perce

Szobo vs Salla – Bodnár Zalán jegyzete

Bajnokok Ligája
12 perce

Női vízilabda ob I: egygólos UVSE-siker az Eger ellen

Vízilabda
13 perce

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
22 perce

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
27 perce

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter hat gólt lőtt, hét gólpasszt adott

Kézilabda
33 perce
Ezek is érdekelhetik