Németh András: Formabontó módszerek kellenek

2011.06.16. 12:14
null
Németh szerint sikerülhet a klubok érdekeit <br />összehangolni (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
A női kézilabda-válogatott vb-selejtezős kudarca után még bizonyára sokan és sok helyen fogják elemezni az okokat és az előrelépés lehetőségeit. Ezúttal a Hypo NÖ-höz visszatérő korábbi szövetségi kapitány, Németh András mondja el véleményét. Az edző szerint a legfontosabb, hogy mindenekelőtt tisztázzák a válogatott helyzetét és értékét, s ezt követően új, formabontó módszereket is kipróbálhatunk a nemzeti csapatnál.

– Miben látja a női kézilabdázás problémáinak gyökerét?
– Tisztázatlan a nemzeti csapat helyzete, értéke – jelentette ki Németh András, aki edzőként, váci klubigazgatóként, volt szövetségi kapitányként és a szövetség edzőbizottságának fejeként minden irányból átlátja a sportágban zajló folyamatokat. – Gellén András debreceni tulajdonos két és fél héttel ezelőtti felvetése, még ha nem is a megfelelő helyen, módon és időben történt, tulajdonképpen jogos. A kluboknak szükségük lenne valamilyen kompenzációra, amiért elengedik a játékosaikat a válogatottba. A kézilabda is üzleti alapokon működik, márpedig az üzleti élet egyetlen más területén sem jellemző, hogy egy fizetett dolgozót az év egy-másfél hónapjában elvigyenek máshová, miközben a bérét ugyanúgy az eredeti munkaadója állja.

– A klubtulajdonosok, edzők egyébként is tekintetbe vesznek más szempontokat is.
– Egy klubedző hiába tudja, hogy a válogatott szereplése kihat az egész sportágra, a napi munkában nem az a fő szempontja, hogy minél több játékost adjon a válogatottnak, inkább épp ellenkezőleg. Neki a másnapi győzelem a legközelebbi célja. És ha sérülten, fáradtan kapja őket vissza, aztán emiatt gyengébben szerepel a csapat, a klubtulajdonos nem azért fogja megdicsérni a trénert, hogy mekkora szolgálatot tett a magyar kézilabdának, ehelyett inkább kirúgja, mert elmaradtak az eredmények. De a tulajdonos szempontja is érthető. Válogatott kézilabdásaiból nem lát hasznot, legfeljebb nagyobb fizetést kell adnia nekik. Lehet szidni a játékosokat is, hogy miért nem teljesítenek jobban, miért nem adják a vérüket minden válogatott mérkőzésen, de ők is pénzért vesznek kenyeret a boltban, pénzt pedig a klubban nyújtott teljesítményükért kapnak – a válogatottban nincsenek jelentősebben honorálva. Ráadásul amíg a társaik legnagyobb része már rég nyaral, ők a szabadidejüket, a pihenésüket feláldozva edzenek, meccset játszanak – nyilván a válogatottság minden sportoló álma, de azért ne felejtsük el, mekkora lemondással jár.

– Létezhet megoldás az eddigi, hagyományos keretek között?
– Valamit mindenképpen ki kell találni. A brazilok például, akik idén világbajnokságot, öt év múlva meg majd olimpiát rendeznek, rájöttek, hogy hiába költenének bármennyi pénzt a saját bajnokságukra, attól nem tartana feltétlenül sokkal előrébb a válogatottjuk. Úgyhogy ehelyett arra fordítják az erőforrásaikat, hogy elviszik a játékosaik egy részét az osztrák Hypóhoz, így aztán folyamatosan közösen tudnak készülni. Ezzel nem azt mondom, hogy ennek a megoldásnak bármelyik része alkalmazható lenne a mi viszonyainkra, csak azt, hogy másutt is formabontó módszerekkel, új ötletekkel kísérleteznek, mert a régi szisztéma láthatóan nem működik. Nekünk is valamiféle új rendszert kell kidolgoznunk, olyat, amelyet utána mindenki elfogad.

– Sikerülhet a válogatottakat adó klubok eltérő érdekeit összeegyeztetni?
– Az első osztály csapatait tömörítő ligaüléseken sokan kizárólag a saját klubjuk érdekét veszik figyelembe, szándékosan, vagy mert nem is látják át a teljes képet. Ráadásul sokszor olyanok jönnek el az ülésekre, akik nincsenek tényleges döntéshozói helyzetben a saját klubjukban, így eleve nehéz is bármiről határozni, kompromisszumokat kötni. De épp a legutóbbi ülésen végre elmozdultunk a holtpontról, mindenki konstruktívan állt a megbeszéléshez, látszik a szándék, hogy tegyünk a válogatottért. Szóval van remény.

A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN EGYOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST OLVASHATNAK A NŐI VÁLOGATOTTRÓL, BENNE TÖBBEK KÖZÖTT KOVÁCS PÉTER ÉS RÓTH KÁLMÁN VÉLEMÉNYÉVEL!

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
7 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
7 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
7 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
8 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
8 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik