– Miben látja a női kézilabdázás problémáinak gyökerét?
– Tisztázatlan a nemzeti csapat helyzete, értéke – jelentette ki Németh András, aki edzőként, váci klubigazgatóként, volt szövetségi kapitányként és a szövetség edzőbizottságának fejeként minden irányból átlátja a sportágban zajló folyamatokat. – Gellén András debreceni tulajdonos két és fél héttel ezelőtti felvetése, még ha nem is a megfelelő helyen, módon és időben történt, tulajdonképpen jogos. A kluboknak szükségük lenne valamilyen kompenzációra, amiért elengedik a játékosaikat a válogatottba. A kézilabda is üzleti alapokon működik, márpedig az üzleti élet egyetlen más területén sem jellemző, hogy egy fizetett dolgozót az év egy-másfél hónapjában elvigyenek máshová, miközben a bérét ugyanúgy az eredeti munkaadója állja.
– A klubtulajdonosok, edzők egyébként is tekintetbe vesznek más szempontokat is.
– Egy klubedző hiába tudja, hogy a válogatott szereplése kihat az egész sportágra, a napi munkában nem az a fő szempontja, hogy minél több játékost adjon a válogatottnak, inkább épp ellenkezőleg. Neki a másnapi győzelem a legközelebbi célja. És ha sérülten, fáradtan kapja őket vissza, aztán emiatt gyengébben szerepel a csapat, a klubtulajdonos nem azért fogja megdicsérni a trénert, hogy mekkora szolgálatot tett a magyar kézilabdának, ehelyett inkább kirúgja, mert elmaradtak az eredmények. De a tulajdonos szempontja is érthető. Válogatott kézilabdásaiból nem lát hasznot, legfeljebb nagyobb fizetést kell adnia nekik. Lehet szidni a játékosokat is, hogy miért nem teljesítenek jobban, miért nem adják a vérüket minden válogatott mérkőzésen, de ők is pénzért vesznek kenyeret a boltban, pénzt pedig a klubban nyújtott teljesítményükért kapnak – a válogatottban nincsenek jelentősebben honorálva. Ráadásul amíg a társaik legnagyobb része már rég nyaral, ők a szabadidejüket, a pihenésüket feláldozva edzenek, meccset játszanak – nyilván a válogatottság minden sportoló álma, de azért ne felejtsük el, mekkora lemondással jár.
– Létezhet megoldás az eddigi, hagyományos keretek között?
– Valamit mindenképpen ki kell találni. A brazilok például, akik idén világbajnokságot, öt év múlva meg majd olimpiát rendeznek, rájöttek, hogy hiába költenének bármennyi pénzt a saját bajnokságukra, attól nem tartana feltétlenül sokkal előrébb a válogatottjuk. Úgyhogy ehelyett arra fordítják az erőforrásaikat, hogy elviszik a játékosaik egy részét az osztrák Hypóhoz, így aztán folyamatosan közösen tudnak készülni. Ezzel nem azt mondom, hogy ennek a megoldásnak bármelyik része alkalmazható lenne a mi viszonyainkra, csak azt, hogy másutt is formabontó módszerekkel, új ötletekkel kísérleteznek, mert a régi szisztéma láthatóan nem működik. Nekünk is valamiféle új rendszert kell kidolgoznunk, olyat, amelyet utána mindenki elfogad.
– Sikerülhet a válogatottakat adó klubok eltérő érdekeit összeegyeztetni?
– Az első osztály csapatait tömörítő ligaüléseken sokan kizárólag a saját klubjuk érdekét veszik figyelembe, szándékosan, vagy mert nem is látják át a teljes képet. Ráadásul sokszor olyanok jönnek el az ülésekre, akik nincsenek tényleges döntéshozói helyzetben a saját klubjukban, így eleve nehéz is bármiről határozni, kompromisszumokat kötni. De épp a legutóbbi ülésen végre elmozdultunk a holtpontról, mindenki konstruktívan állt a megbeszéléshez, látszik a szándék, hogy tegyünk a válogatottért. Szóval van remény.
