Női kézilabda: Gyurka szerint hét csapat is odaérhet a negyedik helyre

2011.06.22. 09:45
Címkék
Második szezonját tölti a női kézilabda-élvonalban a Veszprém-Barabás KC, amely Gyurka János irányításával első idényében kilencedik, most pedig nyolcadik helyen zárt. A szakember a 2011–2012-es idényben nagy előrelépést vár megerősített csapatától.

„Átalakulunk, de ez több csapatnál is így történik – mondta a játékoskeretben történt nagy jövés-menésről Gyurka János. – Ez félig-meddig szükségszerű, hiszen voltak nálunk olyan játékosok, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, az utánpótlás-nevelésünk pedig még nem olyan, hogy abból építkezhetnénk. Kiegyensúlyozottabb is lesz a bajnokság, szerintem az új idényben nagyon kemény harc lesz a negyedik helyért. A Békéscsaba, a Vác, a Fehérvár, az Érd, a Siófok, a Dunaújváros és mi is odaérhetünk – emiatt is erősítenünk kellett." Gyurka János. – Ez félig-meddig szükségszerű, hiszen voltak nálunk olyan játékosok, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, az utánpótlás-nevelésünk pedig még nem olyan, hogy abból építkezhetnénk. Kiegyensúlyozottabb is lesz a bajnokság, szerintem az új idényben nagyon kemény harc lesz a negyedik helyért. A Békéscsaba, a Vác, a Fehérvár, az Érd, a Siófok, a Dunaújváros és mi is odaérhetünk – emiatt is erősítenünk kellett."

A tréner szándékosan olyan játékosokat keresett, akik előző állomáshelyükön nem kaptak annyi lehetőséget: a beállós Mayer Szabina Győrből, a kapus Kiss Éva Debrecenből érkezett a több játéklehetőség reményében. Mellettük azért érkeztek komoly élvonalbeli és válogatottbeli múlttal bíró játékosok, mint például a szélső Nagy Ivett (Dunaújváros) és a balátlövő Bulath Anita (Debrecen).

Legfrissebb hírek

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
31 perce

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
41 perce

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
1 órája

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
2 órája

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
8 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
9 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
9 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik