Férfi kézilabda: Fazekas egy hónap múlva már játszani szeretne

2011.10.06. 11:17
Címkék
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő MKB Veszprém jelenleg sérüléssel bajlódó válogatott kapusa, Fazekas Nándor a klub hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, egy hónap múlva már játszani szeretne.

„A lábam egyre jobban van, bár terhelni természetesen még nem lehet. Viszont a gyógytornán a legerősebb feladatokat végzem, amit fekve lehet csinálni úgy, hogy a sérült részt nem éri terhelés, ezt azért kell csinálnom, mert így a csontok teljes összeforradásáig nem halnak el azok az izmok, amelyeket használni tudok. Szívem szerint siettetném a gyógyulást, de a csontok összeforradásának van egy szükségszerű ideje, ezt nem érdemes sürgetni. Két-három hét múlva lesz olyan állapotban a lábam, hogy egyáltalán ráléphetek, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy akkor azonnal be is állhatok a kapuba” – mondta Fazekas az mkbveszprem.eu-nek. mkbveszprem.eu-nek.

„Egy hónap múlva már játszani szeretnék, de persze egy ilyen sérülés teljes gyógyulási idejét megjósolni lehetetlen, természetesen a doki szerint korai lenne az, ha egy hónap múlva pályára lépnék. Egy játékosnak viszont mindig optimistának kell lennie, így én a lehető legkorábbi visszatérésre gondolok. A lelkem mostanra teljesen megnyugodott, csak előrenézek, nem foglalkozom a múlttal, szeretnék minél előbb edzésbe állni.”

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú szenzációs győzelmet aratott a Welsh Openen – videó

Egyéb egyéni
11 perce

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 perce

Távozik a River Plate sikeredzője, a La Ligából érkezhet a helyettese – sajtóhír

Minden más foci
37 perce

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Cseh labdarúgás: visszatér a válogatott korábbi csapatkapitánya

Minden más foci
1 órája

NFL: a Detroit lesz az egyik csapat, amely Münchenben játszik az ősszel

Amerikai sportok
1 órája

Marozsán ismét az első fordulóban búcsúzott Dubaiban

Tenisz
2 órája

Élet Amerikában, futball Kanadában – Sallói új lendületet kaphat pályafutásában

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik