Női kézilabda: Döbbenetes dolgokkal szembesültünk - Görbicz

2011.10.19. 19:44
Címkék
Győzelemmel debütált a magyar női kézilabda-válogatott kispadján az új, norvég szövetségi kapitány, Karl Erik Böhn: a mieink 41–19-re verték meg Európa-bajnoki selejtezőn Szombathelyen Azerbajdzsánt. Az összecsapás után Görbicz Anita és Herr Orsolya is a találkozót közvetítő Sport Klub kamerája előtt értékelte az elmúlt napokat és a fölényes győzelmet.
REAKCIÓK
Görbicz Anita: – Felszabadultan játszott a csapat, amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítanunk. Karl Erik Böhn eddig teljesen más felfogást képvisel, mint amit megszokhattunk, nagyon pozitív a hozzáállása. Már-már döbbenetes dolgokkal szembesültünk, ami a legmeglepőbb, hogy kifejezetten kéri a kreativitást, azt, hogy meglepő dolgokat produkáljunk a pályán. Ez nagyon furcsa, hiszen eddig nem ezt szokhattuk meg.
Herr Orsolya: – A kapuban is élmény volt megélni ezt a mérkőzést, élveztük a találkozót, hiszen nagyon pörgött a csapat, és folyamatos volt a játék. A fehéroroszok ellen nyilván nehezebb dolgunk lesz, már csak azért is, mert idegenben lépünk pályára. Az elmúlt napokban más volt a hangulat a válogatott körül, mint korábban. Most még minden új, és úgy érzem, hogy ez rólunk is leveszi a terhet. A cél nem lehet más, mint az Európa-bajnokság.

Legfrissebb hírek

Imre Bence hét gólt lőtt a férfi kézi El-ben

Kézilabda
3 perce

Gálfi Dalma legyőzte a 2019-es US Open bajnokát az austini tenisztornán

Tenisz
44 perce

Az ETO és a Videoton is szektorbezárást kapott a két csapat kupameccse nyomán

Labdarúgó NB I
53 perce

Kylian Mbappé kihagyja a Benfica elleni visszavágót – sajtóhír

Bajnokok Ligája
1 órája

Első salzburgi góljáról és a beilleszkedésről is beszélt Redzic Damir

Légiósok
1 órája

BL, a nyolcaddöntőbe jutásért: Internazionale–Bodö/Glimt visszavágó

Bajnokok Ligája
1 órája

Sörloth triplája döntött, az Atlético Madrid kiütötte a Bruges-t, ott van a BL nyolcaddöntőjében

Bajnokok Ligája
1 órája

Az éllovas FTC simán legyőzte a második helyen álló UVSE-t a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik