Szucsánszki: Örökre a Fradiban maradok!

2011.12.13. 12:04
null
Szucsánszki (jobbra) soha nem hagyná ott a Fradit (Fotó: Pozsonyi Zita)
Címkék
Szucsánszki Zita, a Ferencváros válogatott irányítója, az év kézilabdázónője soha nem hagyná ott a Fradit, még külföldi szerződésért sem. A játékos a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: mindennél fontosabb számára a zöld-fehér család, és azért lehetett 2011 játékosa, mert mindig a szíve viszi előre. Elek Gábor tréner tőle többet követel, a Győr legyőzése pedig szerinte elsősorban hit kérdése.

Szucsánszki nem tagadta, jó érzés volt maga mögé utasítani a győri lányokat az év játékosa cím elnyerésével. „Örülök, hogy megkaptam a szakmától ezt a díjat. Az évek során nagyon sokat tettünk a Ferencvárosért, én is és az egész csapat is. Ennek eredménye lett idén a KEK-győzelem: ilyenekért éri meg kézilabdázni"

„Hogy még mivel érdemelhettem ki? Talán azzal is, hogy az Európa-bajnokságon a legjobb játékos lettem, meg azzal, hogy a pályán mindig visz előre a szívem. Nagy megtiszteltetés, hogy pont Kökény Bea mondta a játékomra, a hozzáállásomra: ez kell a Fradinak, ez kell a magyar kézilabdázásban."

A klubhoz való kötődéséről így vallott: „nem ott kezdtem, de én már ízig-vérig fradista vagyok. Ez egy nagy család: olyan világba csöppentem az FTC-nél, a szurkolótábort is beleértve, amiről előtte el sem tudtam volna képzelni, hogy létezhet".

A kérdésre, hogy el lehetne-e még csábítani a Fradiból, Szucsánszki kategorikus nemmel felelt: „nem tudnék máshol kézilabdázni Magyarországon, mint a Fradiban. Sőt: külföldre sem igazolnék el most már."

Saját kézis karrierjét elemezve a válogatott irányító úgy vélte, éppen pályafutása közepénél tart. „Idén másodikak szeretnénk lenni a hazai bajnokságban, ami BL-indulást jelentene. Ez pedig egy olyan út kezdete, amely keményebb meccsekkel nagy fejlődéshez vezethet. A Győrt meg majd akkor tudjuk befogni, megelőzni, ha mi is elhisszük, hogy megértünk erre a feladatra mint csapat. Mindenesetre már januárban megpróbáljuk itthon legyőzni őket a rangadón".

A Fradi-közösség titka a játékos szerint az, hogy ez a társaság a pályán, az edzésen kívül is „sokat lóg együtt, barátok vagyunk, sok a közös pont, sok a közös program". Elek Gábor vezetőedzőhöz fűződő magánéletbeli kapcsolatáról annyit mondott: „úgy érzem, tőlem többet követel, mint a többiektől. Nem könnyű. A magánéletben azért nem mindig a kézilabdáról beszélgetünk, bár a világbajnokság meccseit most éppen együtt nézzük."

 

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú döntő frémben kapott ki John Higginstől a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2 órája

Csütörtöki sportműsor: FTC–Ludogorec az Európa-ligában, PSG–Szeged a kézi BL-ben

Birkózás
4 órája

A nyolcaddöntőért játszik a Fradi; Fenyő Noah visszatérne a Bundesligába

E-újság
4 órája

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Teljes a mezőny, ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolását

Bajnokok Ligája
4 órája

Elmaradt az újabb olasz csoda: a Juve hiába állt fel 10 emberrel a padlóról, a Galata jutott tovább!

Bajnokok Ligája
4 órája

Merénylet a télben – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Tűzkészültség – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik