Férfi kézi NB I: a szövetség lezárta az utolsó forduló vizsgálatát

2012.03.31. 13:12
Címkék
A Magyar Kézilabda-szövetség lezárta az alapszakasz utolsó fordulójában lejátszott Tatabánya–Pécs, illetve Kecskemét–Balatonfüred mérkőzés vizsgálatát. A Tatabányán 35–31-es vendég sikert, Kecskeméten pedig 27–23-as hazai győzelmet hozó összecsapásokon a szövetség szerint nem voltak felfedezhetőek visszaélésre utaló jelek.

„A testület megállapította, hogy a mérkőzések kapcsán visszaélésre utaló jelek nem voltak felfedezhetőek, nem volt tapasztalható olyan körülmény, amely akár a játékvezetők, akár a résztvevő sportszervezetek, akár pedig a résztvevő sportolók felelősségét megalapozhatta volna, amely alapján következtetni lehetett volna olyan tényekre, hogy valamely résztvevő rosszhiszeműen, csalárd módon, vagy nem a fair play szellemében tevékenykedett volna″ – szól az MKSZ közleménye.

A mérkőzések azért váltak gyanússá, mert előbb a Pécs a győzelmének köszönhetően megelőzte a Kecskemétet, és átmenetileg kikerült az alsóházból, amelynek küzdelmei a kiesés elkerüléséért folynak. A tatabányai mérkőzést követően a Kecskemét hazai pályán legyőzte a Füredet, és visszaelőzte a pécsieket.

A sportszervezet azt is jelezte, hogy „a 2012–2013-as szezonra vonatkozó versenykiírásban rögzíteni kívánja, hogy a felnőtt élvonalbeli mérkőzések alapszakaszának utolsó fordulóiban a találkozók azonos időpontban kezdődjenek, alapvetően abból a célból, hogy valamennyi mérkőzésen valamennyi résztvevő sportszervezet azonos, vagy megközelítőleg azonos motivációval lépjen pályára.”

Legfrissebb hírek

Skócia: a hajrában szerzett szerencsés góllal egyenlített a Celtic – iksz az Old Firmön

Minden más foci
35 perce

NB II: Tiszakécskei LC–Vasas FC

Labdarúgó NB II
52 perce

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
53 perce

NB II: FC Ajka–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
54 perce

A végeredmény sima lett, de a Milan kis híján megégett a kiesőjelölt otthonában

Olasz labdarúgás
1 órája

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

NB III: az FTC II nyert Pakson, az Újpest II legyőzte az ETO Akadémiát, iksz lett a Vasas II–Honvéd II

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: ismét hátrányban a Szeged; újra előnyben a BVSC – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik