Női kézilabda: idén nehezebb KEK-et nyerni az FTC szélsője szerint

2012.03.26. 17:55
Címkék
A Ferencváros női kézilabdacsapata a Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK) szombaton Dabason fogadja az orosz Dinamo Volgogradot az elődöntő első mérkőzésén. A találkozó felvezetéseként Szarka Adrienn nyilatkozott a fradi.hu-nak. A szélső szerint az idei sorozat nehezebb, mint a tavalyi, melyet sikerült megnyerniük.

„Más lesz ez a meccs, mint az eddigiek, mert nem a saját csarnokunkban játszunk, de nagyon várjuk már a mérkőzést. Azok számára, akik tavaly is a csapatban voltak, már ismerős lehet a közeg, hiszen tavaly a KEK-döntőt játszottuk Dabason – nyilatkozta fradi-hu-n megjelent videóinterjúban Szarka Adrienn. – A hét második felében már ott is fogunk edzeni, hogy az újak is megismerjék a csarnokot."

„Az idei sorozat nehezebb, mint a tavalyi mert tavaly a Viborg után már csak könnyebb ellenfelekkel találkoztunk, most viszont fokozatosan egyre erősebb riválisok várnak ránk. Biztos vagyok benne, hogy Dabason idén is kedvesen fogdnak majd minket, és minden adva lesz a továbbjutáshoz" – tette hozzá a szélső az orosz Volgograd elleni KEK-elődöntő, első, szombati mérkőzése kapcsán.

Legfrissebb hírek

NB III: az FTC II nyert Pakson, az Újpest II legyőzte az ETO Akadémiát, iksz lett a Vasas II–Honvéd II

Labdarúgó NB II
6 perce

NB II: a 20. forduló vasárnapi mérkőzései – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
24 perce

NB II: Karcagi SC–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
26 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
29 perce

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

Csupasport
53 perce

Budapest Boat Show: a legnagyobb szárazföldi kikötő – képösszeállítás

Képes Sport
1 órája

Major Veronika Európa-bajnok Jerevánban

Egyéb egyéni
1 órája

Tenisz: duplázók az U12-es fedett pályás országos bajnokságon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik