Női kézi Eb: Magyaros hangulatot a középdöntőre is! - Vetési

Vágólapra másolva!
2012.12.08. 16:06
Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke úgy véli, a magyar női válogatott fantasztikusan talpra állt az első, vesztes mérkőzés után, és a szurkolók segítségével remek formába lendült. Miután az ellenfelek mérkőzésein is jól alakultak eddig az eredmények a magyar nemzeti csapat számára, nem lehetetlen az elődöntőbe jutás. 

„Tudtuk előre, hogy kiegyensúlyozott a csoportunk, bárki legyőzhet bárkit, és végül ennek megfelelően alakultak az első körben a mérkőzések – mondta el Vetési Iván. – A lányok fantasztikusan talpra álltak a keddi vereséget követően, és ahogy javult a játékuk, úgy érkeztek meg a szurkolók is Újvidékre. Nagyon örülök, hogy ismét hazai pályát teremtettek a magyarok Újvidéken, és mindenkit arra biztatok, hogy a középdöntőben is a helyszínen drukkoljon a csapatnak. Reméljük, a havazás nem nehezíti majd az utazást, de igyekszünk folyamatosan tájékoztatni a szurkolókat az útviszonyokról. A magyaros hangulatra már vasárnap, Montenegró ellen szükségünk lesz, a többi eredmény azonban jól alakult számunkra, hiszen mi négy ponttal kezdhetjük a középdöntőt, a spanyolok voltaképpen három ponttal vannak mögöttünk az egymás elleni eredmény miatt, és az is ideális, hogy a románok és az oroszok csupán egy-egy ponttal állnak. Jó esélyünk van az elődöntőbe jutásra, persze ehhez a középdöntőben szerencsés esetben három, de inkább négy pontot kell szereznünk.”Vetési Iván. – A lányok fantasztikusan talpra álltak a keddi vereséget követően, és ahogy javult a játékuk, úgy érkeztek meg a szurkolók is Újvidékre. Nagyon örülök, hogy ismét hazai pályát teremtettek a magyarok Újvidéken, és mindenkit arra biztatok, hogy a középdöntőben is a helyszínen drukkoljon a csapatnak. Reméljük, a havazás nem nehezíti majd az utazást, de igyekszünk folyamatosan tájékoztatni a szurkolókat az útviszonyokról. A magyaros hangulatra már vasárnap, Montenegró ellen szükségünk lesz, a többi eredmény azonban jól alakult számunkra, hiszen mi négy ponttal kezdhetjük a középdöntőt, a spanyolok voltaképpen három ponttal vannak mögöttünk az egymás elleni eredmény miatt, és az is ideális, hogy a románok és az oroszok csupán egy-egy ponttal állnak. Jó esélyünk van az elődöntőbe jutásra, persze ehhez a középdöntőben szerencsés esetben három, de inkább négy pontot kell szereznünk.”

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda

Kézilabda
2025.12.15. 19:46

A németek másodszor vagy a norvégok ötödször? – jön a női kézi-vb döntője

Kézilabda
2025.12.14. 07:41

Bizonyosság vagy remény – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.12.13. 23:08

A magyar női kézilabda-válogatott mostani vb-szereplését a 2026-os Eb fogja beárazni

Kézilabda
2025.12.13. 08:34

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Kézilabda
2025.12.12. 23:46

Pálinger Katalin: Optimista vagyok a következő éveket és a 2027-es hazai vb-t illetően

Kézilabda
2025.12.12. 14:57

Golovin Vlagyimir: Hullámzó volt a teljesítményünk, de még mindig fiatal csapat vagyunk

Kézilabda
2025.12.12. 06:32

Olvasóinknál Szemerey Zsófi volt a magyar válogatott legjobbja a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.12.11. 17:50
Ezek is érdekelhetik