Női kézilabda BL: „Ki a fene az az FTC-Rail Cargo?”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.04. 18:38
A Ferencváros női kézilabdázóinál kérdéseket vet fel vasárnapi BL-ellenfelük nevének helyes kiejtése, és mily érdekes, az FC Midtjylland háza táján is a másik fél neve került a középpontba.

A dán csapat honlapján a „Ki a fene az az FTC-Rail Cargo?” címmel jelent meg beharangozó írás a vasárnapi Bajnokok Ligája-mérkőzéssel kapcsolatban. Az fcm-haandbold.dk oldal szerkesztője nem tiszteletlenségből írta ezt, hanem inkább értetlenségét fejezte ki ilyen módon. Indoklása szerint ugyanis a Kelet-Európában elterjedt gyakorlat, miszerint a csapatok nevében sokszor szerepel a szponzor – nem ritkán elég hosszú – neve is, elég zavaró lehet a kívülálló számára.

Az írás megemlíti, hogy a Ferencvárosi Torna Club – merthogy erről a klubról van szó ugyebár – női kézilabdacsapata korábban futott már HERZ-FTC Budapest és Budapest Bank-FTC néven is. A Midtjylland honlapjának olvasói most már azt is tudhatják, hogy Ferencváros Budapest egyik kerülete.

A bemutatás során szó esik a régmúlt és a közelmúlt Fradi-sikereiről (kiemelve a 2002-es BL-döntőt és a 2006-os EHF-kupa-győzelmet), a 11 bajnoki címről, és arról is, hogy a népligetiek nemrég legyőzték a Győri Audi ETO KC-t, ami az írás szerint már önmagában bizonyítja, milyen nehéz erőpróba vár a dán együttesre.

A ferencvárosi játékosok közül Tomori Zsuzsanna, Vérten Orsolya és Kovacsicz Mónika mellett két légiósra, Nerea Penára és Laura Steinbachra hívja fel a figyelmet a cikk szerzője.

A női kézilabda Bajnokok Ligája 2013–2014-es idényének csoportköre ezen a hétvégén kezdődik. Az FTC vasárnap 17 órától lép pályára Ikastban a Midtjylland ellen, míg a másik magyar csapat, a címvédő Győr szombaton 18.30-tól fogadja az osztrák Hypót.

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:44

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
Tegnap, 16:47

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32
Ezek is érdekelhetik