Női kézilabda: Elek Gábor felajánlotta lemondását, de maradhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.19. 23:21
null
Elek Gábor sorsáról a csütörtöki ülése után határoz a Ferencváros vezetősége (Fotó: Mirkó István)
A Nemzeti Sport Online információi szerint felajánlotta lemondását Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungária női kézilabdacsapatának edzője a Buducsnoszt elleni BL-kudarcot követően. Arról még nincs hír, hogy a vezetőség elfogadta-e a szakember lemondását.

Elek Gábor, a Ferencváros edzője a Nemzeti Sportnak a következőket nyilatkozta az üggyel kapcsolatban:

„Miután a célkitűzést, a legjobb nyolc közé jutást a Bajnokok Ligájában nem sikerült teljesítenünk, úgy éreztem korrektnek, ha felajánlom a lemondásomat. A döntés a klub elnökségétől függ, de én nyitott vagyok a további együttműködésre.”

„A Bajnokok Ligájából való kiesés által kialakult helyzetet a szakosztály vezetése csütörtöki elnökségi ülésén tekinti át, és ezután nyújt tájékoztatást az ügyben” – mondta lapunknak Jeney Zsolt Ákos, az FTC női kézilabda-szakosztályának elnöke.

Az FTC a Buducsnoszt elleni vereség miatt nem folytathatja szereplését a Bajnokok Ligájában, a nemzetközi kupákban viszont talpon maradt, a KEK nyolcaddöntőjében folytatja, a norvég Tertnes Bergen ellen.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
5 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50