Női kézi BL: a Fradi Lipcsében játszhat a főtábláért

Vágólapra másolva!
2014.07.11. 14:09
A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a Ferencváros női kézilabdacsapata Lipcsében vívhatja ki a főtáblára jutást a Bajnokok Ligájában.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria bajnoki ezüstérmesként selejtezőn keresztül vívhatja ki a BL főtáblájára jutást. A népligetiek a holland Sercodak/Dalfsen ellen lépnek először pályára, és ha sikerrel veszik az első lépcsőfokot, a HC BNTU-BELAz Minszk (fehérorosz)–HC Leipzig (német) párharc továbbjutójával vívnak ki-ki mérkőzést.

A selejtezőtorna rendezési jogát első körben a holland csapat kapta meg, majd a Minszk és a Leipzig következett a sorban. Az FTC csak abban az esetben rendezhetné meg a selejtezőtornát, ha mindhárom csoportellenfél lemondana róla.

Érdeklődésünkre a Sercodak/Dalfsentől azt a választ kaptuk, hogy tudomásuk szerint Lipcsében rendezik meg a selejtezőcsoport küzdelmeit – tehát a holland és a fehérorosz klub sem élt a jogával.
A ferencvárosiak is úgy tudják, hogy a Leipzig lesz a házigazda, de hivatalos értesítést még nem kaptak erről.

A mérkőzéseket szeptember 20-21-én játsszák, a második és harmadik helyezett a KEK 3. fordulójába, a negyedik a KEK 2. fordulójába kerül át.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport:
Krim Ljubljana (szlovén), Dinamo Volgograd (orosz), Hypo Niederösterreich (osztrák), 1. selejtezőcsoport győztese
B-csoport:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Thüringer HC (német), Vardar Szkopje (macedón), 2. selejtezőcsoport győztese
C-csoport:
Győri Audi ETO KC (magyar), Viborg HK (dán), Lokomotiva Zagreb (horvát), IK Sävehof (svéd)
D-csoport:
Larvik HK (norvég), HCM Baia Mare (román), Metz Handball (francia), MKS Selgros Lublin (lengyel)

A CSOPORTKÖR IDŐPONTJAI ÉS A GYŐR PROGRAMJA
1. forduló,
október 17–19.: Győr–Zagreb
2. forduló, október 24–26.: Sävehof–Győr
3. forduló, október 31.–november 2.: Viborg–Győr
4. forduló, november 7–9.: Győr–Viborg
5. forduló, november 14–16.: Zagreb–Győr
6. forduló, november 21–23.: Győr–Sävehof

A CSOPORTSORSOLÁS KALAPBEOSZTÁSA
1. kalap: Győri Audi ETO KC (magyar), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Larvik HK (norvég), RK Krim Ljubljana (szlovén)
2. kalap: Viborg HK (dán), HCM Baia Mare (román), Thüringer HC (német), Dinamo Volgograd (orosz)
3. kalap: Vardar Szkopje (macedón), Metz Handball (francia), Hypo Niederösterreich (osztrák), RK Lokomotiva Zagreb (horvát)
4. kalap: IK Sävehof (svéd), MKS Selgros Lublin (lengyel), 1. selejtezőcsoport győztese, 2. selejtezőcsoport győztese

SELEJTEZŐ
1. CSOPORT
SZEPTEMBER 20., ELŐDÖNTŐ

FTC-Rail Cargo Hungaria–Sercodak/Dalfsen (holland)
HC BNTU-BELAz Minszk (fehérorosz)–HC Leipzig (német)

2. CSOPORT
SZEPTEMBER 20., ELŐDÖNTŐ
Radnicski Kragujevac (szerb)–FC Midtjylland (dán)
Byasen Trondheim (norvég)–Podravka Koprivnica (horvát)

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
3 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19
Ezek is érdekelhetik