Kézi: elbúcsúztatták a világválogatott Varga Istvánt

2014.12.17. 18:52
Több százan vettek végső búcsút szerdán a 71 éves korában elhunyt Varga István világválogatott kézilabdázótól a debreceni Köztemetőben.

Az egykori csapattársak, barátok, ismerősök, szurkolók hosszú sorokban, egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket a sportlegenda ravatalánál.

Varga István példakép Debrecenben, Magyarországon és szerte a világon – méltatta a város Hajós Alfréd-díjával kitüntetett sportolót Papp László, a város polgármestere. Az egykori csapattársak nevében Süvöltős Mihály, az 1975-ben „a bombázó” Varga Istvánnal bajnokságot nyerő Debreceni Dózsa csapatkapitánya, a barátok nevében pedig Szentgyörgyi János sportújságíró búcsúzott az elhunyttól.

Varga István az 1970-es években a Debreceni Dózsa világklasszis átlövője volt, 127-szer játszott a válogatottban, ötször volt magyar bajnok, háromszor a magyar kupagyőztes csapat tagja és hatszor gólkirály. Magyarországi pályafutása után a németországi Bielefeldben kézilabdázott.

Varga Istvánt Abonyban, szűk családi körben szülei mellé helyezik örök nyugalomra.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35