Női kézi BL: Groot az odavágó sztárjai között, Mörké a legnagyobb gól

Vágólapra másolva!
2016.04.04. 10:55
null
Nycke Grootot választották meg a forduló legjobb játékosának (Fotó: Földi D. Attila)
Lejátszották a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzéseit, az európai szövetség pedig ezúttal is megválasztotta a forduló legszebb védéseit és góljait.

 

A kétszeres BL-győztes Győri Audi ETO KC fél lábbal már a final fourban van – a Ferencváros bánatára, Ambros Martín együttese épp legnagyobb honi riválisát ütötte ki idegenben, méghozzá 13 góllal (18–31).

A hét legszebb védései közé egy magyar érdekeltségű esemény került be, a negyedik helyen a győri Kari Aalvik Grimsbö Lukács Viktória ziccerét hárította lábbal. Az élen a Vardar kapujában ihletett napot kifogó Amandine Leynaud zárt, aki a meccs elején kis híján teljesen lenullázta a Larvikot. A listára felfért a volt győri Jelena Grubisic is, aki az utolsó másodpercekben hárított egy hetest.

A legszebb védések ötös listáját ide kattintva érheti el!

A győriek a leglátványosabb találatok listájáról sem szorultak ki, a hat gólig jutó Eduarda Amorim test mellől elengedett bombája az ötödik helyen zárt. Az első a csapat új szerzeménye, a jelenleg még a Larvikot erősítő Nora Mörk lett, aki hasonló lövésfajtából zúdított a léc alá, majd a korábbi győri Katrine Lundét sokkoló Isabelle Gulldén, az óriási bombát megeresztő Jekatyerina Iljina és a parádésan cunderező Radmila Petrovics következik a sorban.

A legszebb gólok itt!

A hét sztárjai közé bekerülta fentebb már említett kapusok, a parádézó Leynaud és a hetesölő Grubisic mellett a győri Nycke Groot is, aki öt gólja mellett az előkészítésben is nagy szerepet vállalt a Fradi elleni siker során.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC
18–31
ápr 9., 17.00
HCM Baia Mare (román)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
24–29
ápr. 10.
Vardar Szkopje (macedón)–Larvik (norvég)
34–20
ápr. 10.
CSM Bucuresti (román)–Rosztov-Don (orosz)
26–25
ápr. 9.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
4 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
6 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
11 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
13 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik