Mosoly és élvezet – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2017.05.08. 00:18

Egy esztendővel ezelőtt Nycke Groot rámosolygott a bukarestiek brazil importkapusára, Pessoára, hogy jelezze, ő aztán magabiztos, ám nem ért célt vele, a hetes a kapus örömét hozta. A mosoly vasárnap sem maradt el a holland klasszisnál, ám micsoda különbség! Éppen akkora, amekkora a szorító feszültség és a teljes felszabadultság között van.

Újabb hosszabbítás, de most siker: harmadszor BL-győztesek Görbiczék!

Groot esetét csak azért említem, mert a tavalyi elbukott BL-döntő után rendre a „sosem éreztem magam ilyen rosszul” jegyében elevenítette föl a hetespárbajt, s hogy hozzátegyem: a sors tudja, mit akar. Esetünkben azt, hogy rossz álomként emlékezzen csak a tavaly történtekre, a döntő legértékesebb játékosaként (MVP) azt is megérdemli, hogy ne is gondoljon rá többet.

Akárcsak a többiek, akik most hátradőlhetnek. Úgyszólván edzői utasításra, hiszen Ambros Martín a final four előtt arról beszélt, hogy a budapesti szép napok sikeréről az elmúlt egy év munkája dönt. Nos, a BL-elsőség egyértelmű bizonyíték.

A spanyol mesternek volt még egy fogása, arra biztatta a lányokat, élvezzék, hogy a négy között vannak, az elit tagjaként mutathatják meg, mit tudnak – olyan pillanatok ezek, amilyenekre csak kevesen emlékezhetnek azok közül, akik gyerekként (kézi)labdát vettek a kezükbe.

Kupadöntőről lévén szó vannak kétségeim az élvezetet illetően, de a tanács hasznát láthattam: történhetett bármi a százharminc perc alatt, nem éreztem a győri játékosokon, hogy kételkedtek volna abban, hogy egyről a kettőre jutnak – pontosabban: kettőről az egyre (de rendezőként se várjuk bevett nyelvi fordulatainktól, hogy a női kézilabda BL történetéhez igazodjanak).

Nálam akkor lett kupagyőztes a Győr, amikor a 18. percben Grimsbö kapus magától értetődően spárgázott ki egy lövést a bal alsóból. Hogy bravúr, az hagyján, a fizika (erő, sebesség) törvényeinek mondott ellent a mozdulat, s persze az ellenfél szándékainak is. Nem telt bele sok, s máris három góllal ment az ETO. Aztán persze volt fordulat bőven – mégiscsak a BL-döntőről van szó –, de legfeljebb döntetlenig verekedte magát a Szkopje.

A Győr pedig a világ tetejére.

Legfrissebb hírek

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44