Férfi kézi: új sorozat Dubaiban, a Veszprém is pályára lép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.23. 19:42
A mai napon hivatalos sajtótájékoztató keretein belül jelentették be, hogy egy új versenysorozat indul az Arab Emírségek kézilabda-szövetsége és a Dubai Sporttanács égisze alatt, a Nemzetközi Kézilabda-szövetséggel (IHF) karöltve. A sorozat az „500 Super Final Handball" néven fut majd, és célja a sportág terjeszkedésének elősegítése az arab térségben – számolt be a hírről a Telekom Veszprém hivatalos honlapja, kiemelve, hogy jövőre a magyar csapat is pályára lép a rangos eseményen.

A mai sajtótájékoztatón jelentették be az első két együttest, amelyek 2018. december 21-én csapnak össze a dubai World Trade Centerben. A kilencszeres Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona méri össze az erejét az egyszeres BL-győztes, lengyel bajnok PGE Vive Kielcével. Az a gárda, amelyik nyer, háromszázezer dollárt és a jövő évi indulás lehetőségét nyeri el, míg a vesztes fél kétszázezer dollárral gazdagodik.

„Hivatalosan is megerősíthetem, hogy a 2019-es 500 Super Final Handball másik résztvevője a Telekom Veszprém lesz, amely a 2018-as győztessel találkozik majd. Továbbá azt is szeretném bejelenteni, hogy az a gárda, amely sorozatban három éven keresztül győzni tud, további háromszázezer dollár plusz jutalomban részesül" – mondta el Slawek Gebka, a torna szervezésével megbízott lengyel sportmarketingcég, a Team Player Management képviseletében.

Ennek értelmében a Veszprém 2019. december 20-án a dubai World Trade Centerben lép pályára az FC Barcelona Lassa–PGE Vive Kielce mérkőzés győztese ellen.

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14
Ezek is érdekelhetik