Női kézi: U-válogatott beálló érkezett a sereghajtó Békéscsabához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.05. 19:00
A 19 éves juniorválogatott beálló, Giricz Laura a két ünnep között próbajátékon járt a női kézilabda NB I utolsó helyén álló Békéscsabánál, ami után a klub fél évre kölcsönvette az NB I/B Nyugati csoportját vezető Mosonmagyaróvártól.

A pályafutását Szegeden kezdő játékos éveken át a NEKA együttesét erősítette, mielőtt a nyáron az NB I/B-ben szereplő óváriakhoz igazolt. A két ünnep között próbajátékon járt Békéscsabán, játszott az Érd elleni felkészülési mérkőzésen is, Horváth Roland vezetőedző ezután javasolta az átigazolását.

A 19 éves kézilabdázó erőssége a védekezés, ebben a játékelemben hármas pozícióban vethető be, de támadásban is segítséget jelenthet az NB I-ben való bennmaradásért küzdő csabaiaknak.

„Karácsony után egy edzésre és egy felkészülési mérkőzésre kaptam meghívást a csabaiaktól. Örülök, hogy megfeleltem az elvárásoknak, és csatlakozhatok a kerethez – mondta Giricz. – Mindenképpen szerettem volna magam kipróbálni a legmagasabb osztályban is, örülök, hogy megkapom a lehetőséget.”

A beálló játékengedélye is megérkezett péntek délután Békéscsabára, így vasárnap pályára tud lépni a Vasas ellen.

 

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
Tegnap, 19:28

Az FTC-től szerződtetett beállót a Szigetszentmiklós férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:32

Klasszis jobbszélsőt szerződtetett a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:10

A brazil Lewandowski nyártól Mosonmagyaróváron kézilabdázik

Kézilabda
2026.04.20. 11:06

Bejelentette Máthé Dominik szerződtetését az Ohrid – hivatalos

Kézilabda
2026.04.01. 11:36

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
2026.03.20. 15:20

Yvette Broch újra a porondon: a korábbi győri beálló a Brest Bretagne-ba igazolt

Kézilabda
2026.03.17. 09:52

Ukrán balátlövőt igazolhat a Pick Szeged

Kézilabda
2026.02.17. 10:30
Ezek is érdekelhetik