Női kézi: Amikor elcsúsztam? Én is nagyon megijedtem… – Kovacsics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.28. 19:52
A magyar női kézilabda-válogatott 29–25-re legyőzte Montenegrót felkészülési mérkőzésen Győrben. A találkozó után Kovacsics Anikóval beszélgetett az NSO Tv stábja.

A kezdés döcögős volt – bő 5 percet kellett várni az első magyar gólra – a 100. válogatott találkozóján pályára lépő Kovacsics Anikó szerint már nem először, úgyhogy ki kell majd elemezniük, mi lehet a meccsek elejével a probléma.

„De az, hogy így visszajöttünk, és többgólos győzelmet arattunk, nagyon nagy pozitívum. Nagybetűs csapat a miénk, ezt mondom már jó ideje. Úgy nyerjük meg a meccseket, hogy mindenki hozzátesz, aki pályára lép.”

Az első félidőben az irányító elcsúszott, amikor is egyszerre szisszent fel a győri közönség, és bár az esetnél nagyon megijedt, mindenkit megnyugtatott, hogy teljesen rendben van, és közben a válogatott vezéreként is jól érzi magát.

„Nem tesz rám plusznyomást, úgy játszom, mint bármikor, a többiek pedig, úgy érzem, hallgatnak rám. Ez a munkás, küzdős játék a miénk, harcolunk a sikerért.”

NŐI KÉZILABDA FÉLKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 29–25 (15–14)
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49