Női kézi Eb: a vb-döntőben minket legyőző franciák nagy kalandja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.13. 20:58
Nyolcvan nappal az év végi női kézilabda Európa-bajnokság rajtja előtt a szervezők közös hétvégére hívták össze a 2003-as világbajnok francia válogatott tagjait. Tizenhatból tizennégy volt játékos el is fogadta a meghívót, és az Annecy-tónál egy igazi kihívást is teljesítettek együtt.

A vb-döntőben a mieinket hosszabbításban felülmúló csapat tagjai előzetesen nem tudták, mire számítsanak, aztán amikor kiderült, hogy siklóernyőzniük kellene, többen vonakodni kezdtek, de végül mindannyian elfogadták a kihívást.

„Még mindig élvezzük egymás társaságát, legutóbb öt éve találkoztunk így együtt. Lehetünk nyolcvan esztendősek, semmi nem fog változni, mindig meglesz egyfajta összekötő kapocs közöttünk. Voltak, akik nem lelkesedtek a feladatért, de megcsinálták, mert a többiek is így tettek. Mindig nagy volt a szolidaritás közöttünk. A legfontosabb pedig az Eb népszerűsítése volt” – magyarázta Sandrine Delerce. Igazán különleges látványt nyújtott, ahogy az egykori vb-győztes csapat tagjai egyszerre szálltak a levegőben.

A korábbi győri Raphaëlle Tervel és társai reményüket fejezték ki, hogy az utódok is hasonló sikereket érnek el, mint ők, sőt, akár túl is szárnyalják az elődöket.

Legfrissebb hírek

A Veszprém átlövője az utazás előtt kikerült a franciák Eb-keretéből

Kézilabda
2026.01.13. 13:29

Szilágyi Zoltán Debrecenben kapta meg a Bécsben megszerzett Eb-bronzérmet

Kézilabda
2024.12.19. 22:17

„Zseniális!” – Pádár Ildikó a magyar női kézilabda-válogatott Eb-szerepléséről

Kézilabda
2024.12.17. 13:43

Videó: Kuczora Csengéé a kézi Eb bécsi végjátékának legszebb gólja

Kézilabda
2024.12.17. 11:37

Megható búcsú, a dán kézikapitány megajándékozta a norvégoktól 15 év után elköszönő sikeredzőt – videó

Kézilabda
2024.12.16. 09:01

Visszatértünk – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2024.12.15. 23:46

Golovin Vlagyimir: Valamennyit biztosan visszaadtam Magyarországnak, de még nagyobb álmaim vannak

Kézilabda
2024.12.15. 20:40

A második félidőben sebességet váltott, és sorozatban harmadszor is Eb-győztes Norvégia

Kézilabda
2024.12.15. 19:45
Ezek is érdekelhetik